ÉRDEN MEGINT JELENTŐS VASÚTI VÁLTOZÁSOK! Pályafelújítás miatt három hét hétig lesz érvényben
2019. július 28. írta: BoldogÉ

ÉRDEN MEGINT JELENTŐS VASÚTI VÁLTOZÁSOK! Pályafelújítás miatt három hét hétig lesz érvényben

A Mávinform jelentette, hogy a Százhalombatta-Pusztaszabolcs közötti pályafelújítás miatt a Budapest–Pusztaszabolcs–Dombóvár–Pécs vonalon augusztus 5-től 25-ig jelentős menetrendi változások lesznek. A pécsi interCity vonatok kerülő útirányon, Dunaújváros érintésével közlekednek, Sárbogárd helyett…

MA ÉRDEN, DÉLUTÁN ESÉLYES EGY HATALMAS ZIVATAR! Délelőtt menj strandolni
2019. július 28. írta: BoldogÉ

MA ÉRDEN, DÉLUTÁN ESÉLYES EGY HATALMAS ZIVATAR! Délelőtt menj strandolni

Az Országos Meteorológia Szolgálat kibocsátotta mára szolgáló előrejelzését. Napközben délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, emellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számíthatunk, több napsütés a nap első felében lehet. Délelőtt még kevesebb helyen, délutántól azonban dél felől…

ÚJ KRESZ TÁBLÁK ÉRDEN - A kormány módosította a közlekedési szabályokat
2019. július 27. írta: BoldogÉ

ÚJ KRESZ TÁBLÁK ÉRDEN - A kormány módosította a közlekedési szabályokat

Tábla jelzi a közlekedőknek a templomot, továbbá a kiemelt sporteseményeket kiszolgáló járművek a buszsávban is haladhatnak, így módosította a KRESZ-t a kabinet.  A most megjelent Magyar Közlönyben hirdették ki a KRESZ-re vonatkozó szabálymódosításokat, többek között két új, barna alapszínű táblát…

CSŐZIK-TMA:1-0 - ÉRDEN ORBÁN EGY G*CI! Megszívatták Csőzikék a helyi lakájmédiát
2019. július 27. írta: BoldogÉ

CSŐZIK-TMA:1-0 - ÉRDEN ORBÁN EGY G*CI! Megszívatták Csőzikék a helyi lakájmédiát

Azóta persze elszégyellték magukat és leszedték az oldalukról. Hatalmas, de kreatív szívatással lepte meg az Érdmost helyi nyalonc sajtószakijait Csőzik László, az ellenzéki polgármesterjelölt.  Egy fiktív névsorral becsempészte Simicska Lajos legendás, Orbán Viktort minősítő megjegyzését az…

HIVATALOS: OKTÓBER 13-ÁN VÁLASZT ÉRD. Csőzik László vagy T.Mészáros András? Nálunk már szavazhat!
2019. július 27. írta: BoldogÉ

HIVATALOS: OKTÓBER 13-ÁN VÁLASZT ÉRD. Csőzik László vagy T.Mészáros András? Nálunk már szavazhat!

Áder János a Magyar Köztársaság államfője kiírta a 2019. évi önkormányzati választás időpontját. Áder Jánosnak az idén négy lehetőség közül lehetett választani. Az első, október 6-a az aradi vértanúk emléknapja, amely nemzeti gyásznap. Közel esett október 20-a és 27-e egy nemzeti ünnepünkhöz,…

HOLNAPRA KÉSZÍTSD A HOMOKZSÁKOKAT, BŐRIG ÁZHATSZ ÉRDEN IS! Kiadták a riasztást szombatra
2019. július 26. írta: BoldogÉ

HOLNAPRA KÉSZÍTSD A HOMOKZSÁKOKAT, BŐRIG ÁZHATSZ ÉRDEN IS! Kiadták a riasztást szombatra

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzést adott ki szombatra. Ami az időjárást illeti, szombaton több helyen várható zivatar, nagyobb valószínűséggel a nap második felében. A zivatarokat erős vagy viharos széllökés (50-80, néhol > 80 km/h), jégeső (jégátmérő néhol akár > 2 cm)…

EZZEL SEGÍTHETNÉNK AZ ÉRDI SZEMÉTHELYZETEN! Pofonegyszerű és sokan használhatják
2019. július 26. írta: BoldogÉ

EZZEL SEGÍTHETNÉNK AZ ÉRDI SZEMÉTHELYZETEN! Pofonegyszerű és sokan használhatják

Rómában érdekes és kézenfekvő megoldást tesztelnek, már szelektíven gyűjtött műanyagpalackkal is lehet fizetni a metrójegyért. Most mutatták be ez olasz főváros metróállomásainál azt az új műanyaghulladék-gyűjtőrendszert, amely a műanyagpalackokért cserében metrójegy vásárlását teszi lehetővé, írja…

ÉRDI TŰZOLTÓK VONULTAK A HATALMAS DUGÓHOZ AZ M6-OSON! Két teherautó ütközött
2019. július 26. írta: BoldogÉ

ÉRDI TŰZOLTÓK VONULTAK A HATALMAS DUGÓHOZ AZ M6-OSON! Két teherautó ütközött

Egy órával ezelőtt jelentették, hogy Százhalombattánál, a Budapest felé vezető oldalon okoz torlódást egy baleset. Egymásba futott egy tehergépkocsi és egy kisteherautó az M6-os autópálya Budapest felé vezető oldalán, a százhalombattai lehajtó előtt. A balesethez az érdi hivatásos és a…

süti beállítások módosítása