ÉRDI BÖLCSŐDÉK ÉS ÓVODÁK: Itt az intézmények nyári nyitvatartásának teljes listája
2020. január 31. írta: BoldogÉ

ÉRDI BÖLCSŐDÉK ÉS ÓVODÁK: Itt az intézmények nyári nyitvatartásának teljes listája

ovoneni4.png

Ugyan még csupán januárt írunk, de szabály szerint a szülőket. február 15-éig tájékoztatni kell az önkormányzat által fenntartott intézmények nyári nyitvatartásának idejéről és arról is, hogy hol vehetik igénybe a gyermekek a napközbeni ellátást.

A bölcsődék és az óvodák nyári nyitvatartását azért is szükséges meghatározni, mert a nyári tisztasági festést, nagytakarítást és a szükséges karbantartások és felújítások zavartalan elvégzését a gyermekek távollétében lehet csupán biztonságosan megoldani.

Ráadásul a bölcsődék részleges (csoportonkénti) zárását indokolja a központi költségvetés által biztosított finanszírozás optimális kihasználása is, ugyanis a beíratott és a támogatás szempontjából figyelembe vett gyermekek létszáma egyetlen alkalommal és összesen sem haladhatja meg a szolgáltatói nyilvántartásban szereplő férőhelyszámot. Az adott hónapban valamennyi nyitvatartási napon figyelembe vehető az a gyermek, aki 10 napnál többet a hónapban nem hiányzott.

A tagintézmény-vezetők - figyelemmel az elmúlt évek tapasztalataira és a szülői igényekre - megküldték javaslataikat, amely alapján a tegnapi közgyűlésen megszületett a döntés nyári nyitvatartási rendről.

Az óvodákban egyébként ekkor oldják meg az intézményrendszerben dolgozó óvodapedagógusok szabadságolását is a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően.

Ezek után álljon itt az intézmények nyári nyitvatartási rendje:

ÓVODÁK NYÁRI NYITVATARTÁSA 06.29.- 07.05. 07. 06.- 12. 07. 13-19. 07. 20-26. 07. 27- 08.02. 08.03.-09. 08.10.-08.16 08.17-23.
Tagintézmény   Érdi Kincses Óvoda
Érdi Kincses Óvoda zárva zárva zárva zárva        
Fácán Tagóvoda       zárva zárva zárva zárva
Harkály Tagóvoda zárva zárva zárva zárva        
Kutyavári Tagóvoda         zárva zárva zárva zárva
Ófalusi Tagóvoda         zárva zárva zárva zárva
Tállya Tagóvoda         zárva zárva zárva zárva
Tündérkert Tagóvoda zárva zárva zárva zárva        
Tagintézmény   Érdi Szivárvány Óvoda
Érdi Szivárvány Óvoda         zárva zárva zárva zárva
Erdőszéle tagóvoda zárva zárva zárva zárva        
Kisfenyves Tagóvoda         zárva zárva zárva zárva
Meseház Tagóvoda         zárva zárva zárva zárva
Napsugár Tagóvoda zárva zárva zárva zárva        
Tusculanum Tagóvoda zárva zárva zárva zárva        
BÖLCSŐDÉK NYÁRI NYITVATARTÁSA 06.29.- 07.05. 07. 06.- 12. 07. 13-19. 07. 20-26. 07. 27- 08.02. 08.03.-09. 08.10.-08.16 08.17-23.
Tagintézmény Apró Falva Bölcsőde
Mókus csoport zárva zárva zárva zárva        
Egérke Csoport     zárva zárva zárva zárva    
Micimackó Csoport         zárva zárva zárva zárva
Tagintézmény Pöttöm Sziget Bölcsőde
Katica Csoport zárva zárva zárva zárva        
Maci Csoport         zárva zárva zárva zárva
Méhecske Csoport zárva zárva zárva zárva        
Napocska  Csoport zárva zárva zárva zárva        
Süni Csoport         zárva zárva zárva zárva
Pillangó Csoport         zárva zárva zárva zárva

 

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr7615449086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása