VESZÉLYHELYZETET RENDELHETNEK EL AZ ORSZÁGBAN! Betiltanák a nagyobb beltéri rendezvényeket is
2020. március 11. írta: Smitt Róbert Író

VESZÉLYHELYZETET RENDELHETNEK EL AZ ORSZÁGBAN! Betiltanák a nagyobb beltéri rendezvényeket is

koronavirus2_1.jpg

Rendkívüli jogrend, veszélyhelyzet elrendelését javasolja a kormánynak az operatív törzs. A javaslatot azzal indokolják, hogy szintet kell lépni a védekezésben.

A kormánynak arról a javaslatról is döntenie kell, hogy zárják le a határokat az Olaszországból érkezők előtt, a magyar állampolgárok bejöhetnek, de rájuk automatikus karantén várna.

Az operatív törzs azt is javasolja a kormánynak, hogy a száz főnél nagyobb beltéri rendezvényeket tiltsa meg. A veszélyhelyzet elrendelése lehetővé teszi, hogy például házi karanténokat is el lehessen rendelni.

Közben Ausztriában is bezárják az iskolákat és a egyetemeket.

A hgv.hu az írja: Azt, hogy mit jelent a veszélyhelyzet, az Alaptörvény szabályozza. A jogszabály úgy fogalmaz, hogy „a kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség esetén, valamint ezek következményeinek az elhárítása érdekében veszélyhelyzetet hirdet ki, és sarkalatos törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseket vezethet be.” Ekkor a kormány rendeleteket alkothat, amellyel „egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat.”

Ezek a rendeletek tizenöt napig maradnak hatályban, kivéve, ha a kormány – az Országgyűlés felhatalmazása alapján – a rendelet hatályát meghosszabbítja. Ha a veszélyhelyzet megszűnik, a rendeletek is hatályukat vesztik.

Mire lehet számítani?

Korábban a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő civil szervezet készített összefoglalót arról, hogy járványveszély esetén milyen korlátozásokat vezethet be a kormány. A TASZ szerint a járványügyi intézkedések általános jellemzője, hogy korlátozzák az egyén szabadságát és a betegjogokat. Ilyen például, hogy kötelező kórházi tartózkodást rendelnek el, vagy egy terápia kötelező igénybevételét (például egy gyógyszer szedését, oltás beadását) írják elő.

Ezek a jogkorlátozások mindig csak törvényen alapulhatnak, csak a feltétlenül szükséges ideig tarthatnak, és csak a feltétlenül szükséges mértékűek lehetnek – hangsúlyozta a TASZ. A szervezet szerint a tájékoztatáshoz való jog sosem korlátozható és nem zárható ki teljesen a kapcsolattartás joga sem.

Az állam egy-egy személyre vonatkozóan is különféle intézkedéseket rendelhet el járványveszély esetén. Ilyen például a

  • járványügyi érdekből végzett szűrővizsgálat,
  • járványügyi elkülönítés,
  • járványügyi megfigyelés és zárlat,
  • valamint a járványügyi ellenőrzés (ezt koronavírus esetén nem alkalmazzák).



 A fotó illusztráció

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr8915514938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása