SZOMORÚ MAGYAR REKORD! Nálunk, a most elbocsátottak fizetés nélkül maradnak 
2020. március 29. írta: BoldogÉ

SZOMORÚ MAGYAR REKORD! Nálunk, a most elbocsátottak fizetés nélkül maradnak 

fizetes_napi_hu.jpg

Szlovákiában a munka nélkül maradt dolgozók fizetésének 80%-át téríti az állam a tervek szerint.

Igor Matovič (OľaNO) miniszterelnök vasárnap délelőtt bemutatta a kormány azon hét javaslatát, amellyel a dolgozók tömeges elbocsátását szeretnék meggátolni.

Az „Elsősegély” névre keresztelt csomag hét pontja:

  • Azon cégek alkalmazottainak, amelyeknek kötelezően be kellett zárniuk a koronavírus-járvány miatt, az állam a fizetésük 80%-át téríti.
  • A csökkent bevétel mértékének megfelelő támogatáshoz jutnak a magánvállalkozók és a cégek alkalmazottai:

          > 20% / 180 €

          > 40% / 300 €

          > 60% / 420 €

          > 80% / 540 €

  • Az állam havi 500 millió eurót különít el a kereskedelmi bankok számára, melyek a vállalkozók számára előnyös hiteleket kínálnak majd.
  • A karanténba került alkalmazottak, valamint azon szülők, akik a gyermekük mellett ápolási díjat (OČR) igényeltek, a bruttó fizetésük 55%-át kaphatják kézhez.
  • Azon munkáltatók, amelyek jövedelme legalább 40%-kal visszaesett, elhalaszthatják a járulékok befizetését.
  • Azon munkáltatók, amelyek jövedelme legalább 40%-kal visszaesett, elhalaszthatják a jövedelemadó-előleg befizetését is.
  • Azon cégek, amelyek 2014 és 2018 közötti veszteségüket eddig még nem számolták el, lehetőségük lesz azt egyszerre érvényesíteni.

Így a régió országai közül Magyarország az egyik utolsó, ahol nem vezettek be a dolgozók fizetését átvállaló kormányzati rendelkezéséket, miután Romániában és Csehországban még a múlthéten történtek ilyen jellegű intézkedések.

Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter elmondta, a javaslat több mint 800 ezer alkalmazottat és 200 ezer magánvállalkozót érint. Az intézkedésekkel kapcsolatos kérvényeket hétfőtől fogadják, az összegeket április 15-től kezdik folyósítani.

A csomagról jövő hét kedden dönthet a parlament.

(forrás: Új Szó)

 

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr8315570170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása