EZT A SOKAK ÁLTAL HASZNÁLT GYÓGYSZERT FÜGGESZTETTÉK FEL! Minőségi hibát találtak
2020. június 23. írta: BoldogÉ

EZT A SOKAK ÁLTAL HASZNÁLT GYÓGYSZERT FÜGGESZTETTÉK FEL! Minőségi hibát találtak

gyogyszer.jpg

Egy elterjedt gyógyszer forgalmazását függesztették fel Magyarországon, amelyet a daganatos betegek étvágyhozó gyógyszereként is használták.

Az OGYÉI hivatalból indított eljárást a Megyrina 40 mg/ml belsőleges szuszpenzió elnevezésű gyógyszer (ennek forgalmazója a Vipharm S.A.) minőségi hibájának kivizsgálására, az eljárás alatt az OGYÉI-főigazgató - elővigyázatosságból - a gyógyszer összes gyártási számú tételének forgalmazását felfüggesztette - közölte az OGYÉI.

A gyógyszerrel kapcsolatban a lengyel társhatóságtól - a hatóságok között működtetett gyorsriasztásos rendszeren keresztül - bejelentés érkezett az OGYÉI-be, amely szerint az OMCL laboratóriumban elvégzett vizsgálatok során specifikáción túli eredményeket kaptak. A bejelentés alapján magyarországi tételek is érintettek lehetnek a minőségi hibával - közölte a hatóság.

Tekintettel arra, hogy a gyógyszer esetén minőségi hiba gyanúja merült fel, és az érdemi döntéshez szükséges adatok jelenleg nem állnak az OGYÉI rendelkezésére, az intézet a betegbiztonsági kockázatok mérlegelése után, elővigyázatosságból a kivizsgálás lezárásáig a forgalomban lévő tételek forgalmazásának felfüggesztéséről döntött - számolt be a Napi az OGYÉI döntéséről.

 

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr9415910416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása