CSAK KITALÁLTA AZ ÉRDI LÁNY, HOGY MEGERŐSZAKOLTÁK! A Barátjával eszelték ki a durva sztorit
2020. június 30. írta: Smitt Róbert Író

CSAK KITALÁLTA AZ ÉRDI LÁNY, HOGY MEGERŐSZAKOLTÁK! A Barátjával eszelték ki a durva sztorit

eroszak.jpg

Elrabolt és megerőszakolt tinédzserről tett bejelentést a rendőrségen a lány 16 éves barátja hétfőn délután fél öt körül. A lány azt állította, hogy aznap 8 óra 30 perc körül az Alsó utcában megállt mellette egy fekete Audi, kipattant belőle két ismeretlen férfi, valamit az arcához szorítottak, berakták a kocsiba, majd egy raktárépületben tért magához.

Állítása szerint rövid ideig volt eszméleténél, közben kést szorítottak a torkához, megerőszakolták, majd órákkal később egy érdi utcában kilökték a járműből, és ott találkozott össze a barátjával.

Miközben a mentők orvosi vizsgálatra kórházba vitték a lányt, látleletek készültek, mintavétel és testszemle zajlott, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság forrónyomos egysége igyekezett minél több információt beszerezni. A lány által megnevezett utcák, közterületek térfigyelő kameráinak felvételeit több órára visszamenőleg ellenőrizték, tanúkat kutattak, kihallgatták a bejelentő barátot és a lányt is.

Késő estére kiderült, hogy a bejelentésnek nincs valóságtartalma. A két, egymással négy napja járó fiatal bevallotta, közösen találták ki az emberrablós történetet, hogy ne derüljön ki, az egész napot együtt töltötték. Hogy meséjük még hihetőbb legyen a lány megszaggatta ruháját, összekoszolta magát az úton talált porral, még a haját is összekócolta, a testén lévő hámsérüléseket pedig együtt okozták.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tovább vizsgálja a két fiatal vallomásában lévő, az együtt töltött idő körülményeire vonatkozó ellentmondásokat.

A fotó illusztráció

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr4315974622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása