IMÁDKOZZATOK ÉRDI ZENÉSZEK! Több száz millió vallásos könnyűzenére központilag
2020. július 08. írta: BoldogÉ

IMÁDKOZZATOK ÉRDI ZENÉSZEK! Több száz millió vallásos könnyűzenére központilag

pajortamasnyakaban-kecskevel-444-hu.png

A kormány több százmillió forintot juttat pályázat útján a vallásos könnyűzene képviselőinek hangszerbeszerzésre és -felújításra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

"A most megnyílt pályázati felületen keresztül százmillió forint fog jutni kezdő hangszereseknek, 300 millió a keretösszeg a profi zenészeknek, százmillió pedig a határon túli magyaroknak új hangszerek vásárlására. Folytatódik a templomi orgonák és más hangszerek felújítási programja, erre is százmillió forintot biztosít a kormány" - mondta Fekete Péter államtitkár a sajtótájékoztatón.

Már tavaly is volt egyébként egy 600 milliós keretösszeg, de akkor még egyházi közösségeket kellett igénybe venni.

Azt már Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára mondta, hogy a magyar keresztény vallásos könnyűzene az elmúlt időszakban felkerült a világtérképre. Szerinte ezt jelzi, hogy nemrég Pajor Tamás és a Bolyki Brothers a tízszeres Grammy-díjas amerikai Take 6 zenekarral dolgozott együtt egy dalon.

Rétvári szerint a kormány a templomi, vallási zenekarok támogatásával a közösségeket erősíti, de a program mindenki számára nyitott, a dalok nem csak a misékre járóknak szólnak.

címlap: 444.hu

 

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr3515989926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása