ÉRDI KÉZILABDA SAGA: Bővül a bíráló bizottság, akár indulhatnak a bajnokságban is
2020. július 09. írta: Smitt Róbert Író

ÉRDI KÉZILABDA SAGA: Bővül a bíráló bizottság, akár indulhatnak a bajnokságban is

erdi_kezi_1.jpg

Nagyon fontos pozíció lehet az Érdi Sport Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. ügyvezetőjének lenni, mert komoly huzavona megy már akörül is, hogy hány fő és milyen politikai színezetű tagok üljenek abban a bizottságban, akik eldöntik, hogy a végén ki kapja meg az állást. 

Legalábbis a bizottság bővítéséről adtak be előterjesztést, sőt kettőt is (a második módosítója az elsőnek). Van még egy módosító indítvány, amelyben elmagyarázzák a helyi fideszesek, miért szeretnének még egy főt delegálni a testületbe.

“A 18 tagú Közgyűlés tagjainak egyharmada a 6 fős Fidesz-KDNP-Összefogás Frakcióban végzi tevékenységét.

 A létrehozott munkacsoportban mostanra már 5 taggal rendelkezik a többségi frakció. Ezért kérjük, hogy az arányos képviselet okán Frakciónk egy újabb tagot delegálhasson, így legalább 2 fővel képviseltessük magunkat.”-írják a dokumentumban.

Érdekes, hogy eddig ez nem jutott eszükbe a politikusoknak, semmiféle jogi kifogással nem éltek, de hát most felébredtek, van ilyen.

A Csőzik-féle előterjesztés dr. Asztalos Évát javasolja jogásznak a csapatba, Simó Károlyék pedig hatodik tagnak Demjén Attilát javasolták a módosító indítványban.

A fotó illusztráció

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr2015991530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása