HÚSBAVÁGÓ FIGYELMEZTETÉS AZ ÉRDIEKNEK! Egy hétig cserélhetitek a két- és ötezreseket
2020. július 24. írta: BoldogÉ

HÚSBAVÁGÓ FIGYELMEZTETÉS AZ ÉRDIEKNEK! Egy hétig cserélhetitek a két- és ötezreseket

ketezres-otezres-origo-hu.jpg

Pont egy hete van még mindenkinek, hogy kényelmesen kicserélje régi kétezer illetve ötezer forintosát. 

Közel 20 milliárd forint értékben van még ezekből a pénzekből a piacon ezeket július végéig (31-ig) lehet becserélni a postákon vagy bankfiókokban. Ez nem jelenti azt, hogy utána megy a kukába, később azonban már csak a Magyar Nemzeti Bank ad helyettük újat.

A 2017 márciusa előtt kibocsátott kétezer és ötezer forintos bankjegyeket ugyanis július végéig lehet becserélni, utána az MNB teszi meg ugyanezt 2037. július végéig.

A jegybank a Buksza (a Napi.hu szerkesztőségi blogja) kérdésére közölte:

  • a régi 2000 forintos bankjegyből még 3,9 millió darab,
  • a régi 5000 forintos bankjegyből pedig 2,3 millió darab nem érkezett vissza a jegybankba a 2017. július végi bevonás óta eltelt idő alatt.

Ez azt jelenti, hogy 19,3 milliárd forint értékben van még ilyen bankjegy a "piacon". Ez egy elméleti mennyiség, ugyanis az MNB-nek arról nincs pontos adata, hány darab bankjegy semmisült meg, veszett el örökre vagy maradt külföldieknél, akik nem foglalkoznak a visszaváltással.

Mivel a 2014-ben indult bankjegycsere keretében az új forintbankjegyek eltérő időpontban jelentek meg, ezért a bevonási, a bankban és postán vagy az MNB-ben történő cserére vonatkozó határidők is különböznek.

  • A régi (2015 előtt kibocsátott) húszezreseket 2020. december 31-ig lehet becserélni a postákon és bankfiókokban, a jegybankban pedig 2037 végéig.
  • A régi (2014 előtt kibocsátott) tízezreseket 2022. december 31-ig lehet becserélni a postákon és bankfiókokban, a jegybankban pedig 2039 végéig.
  • A régi (2017 előtt kibocsátott) ezreseket 2021. október 31-ig lehet becserélni a postákon és bankfiókokban, a jegybankban pedig 2038 október végéig.
  • A régi (2018 előtt kibocsátott) ötszázasokat 2022. október 31-ig lehet becserélni a postákon és bankfiókokban, a jegybankban pedig 2029 október végéig.

kép: origo.hu

 

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr9116069762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása