JÖHETNÉNEK A DIGITÁLIS RENDSZÁMTÁBLÁK ÉRDEN IS: Ha elkötik a kocsit, LOPOTT feliratra váltanának
2018. május 30. írta: Cseri Pali

JÖHETNÉNEK A DIGITÁLIS RENDSZÁMTÁBLÁK ÉRDEN IS: Ha elkötik a kocsit, LOPOTT feliratra váltanának

Egyelőre egy kísérleti program keretében érhető el az amerikai Sacramento városában az újfajta digitális rendszámtábla, de techszakértők szerint pár éven belül sokkal több helyen futhatunk majd bele ezekbe. Kalifornia állam már egy ideje dolgozik a rendszer bevezetésén, végül Sacramento lett az…

A TEK közbelépett Érden: pszichiátriára vitték az önkárosítással fenyegetőző nőt
2018. május 30. írta: Cseri Pali

A TEK közbelépett Érden: pszichiátriára vitték az önkárosítással fenyegetőző nőt

A Terrorelhárítási Központnak kellett intézkednie a Bihari utcában, mivel délután az érdi Bihari utcában, ahol egy nő önkárosítással fenyegetőzött. Információink szerint a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője elmondta, hogy a helyi rendőrség megítélése szerint, a Terrorelhárítási…

NE LEPŐDJÖN MEG ÉRDEN SEM: két hete nincs rendesen pék- és fagyasztott áru a Tescókban
2018. május 30. írta: BoldogÉ

NE LEPŐDJÖN MEG ÉRDEN SEM: két hete nincs rendesen pék- és fagyasztott áru a Tescókban

Sajnálatos módon szállítási problémák miatt ideiglenesen nem áll módunkban a teljes választék elérhetőségének biztosítása. – áll egy hevenyészett tájékoztatón az üresen tátongó zsemlés, pizzás kosarak előtt egy Tescóban, és ez nem csak gyorsan múló lokális probléma. A hírek szerint már két hete…

LÁTTA VAGY FELISMERI! Nem a legnagyobb gonosztevő, de garázdaság miatt körözik
2018. május 29. írta: BoldogÉ

LÁTTA VAGY FELISMERI! Nem a legnagyobb gonosztevő, de garázdaság miatt körözik

  A budatétényi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához. Garázdaság gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi, még idén május 4-én délután négy óra körül egy Budapest XXII. kerületében lévő…

Július 1-től jön a rendőrállam Érden is? Gondolja meg, ki mellé ül le a buszon...
2018. május 29. írta: Cseri Pali

Július 1-től jön a rendőrállam Érden is? Gondolja meg, ki mellé ül le a buszon...

Na, emberek, eljött a vég, vagyis majdnem, július elsejétől ugyanis bárkivel szemben eljárást lehet indítani, aki csak egy bűncselekmény elkövetőjeként szóba jöhet. Értik, nem kell alapos indok, netán bizonyíték, minek az, valakire azt mondják, hogy hmm, szerintünk ő szóba jöhet, már le lehet…

NAGYON DURVA! Halláskárosító 120 dB-es petárda. Találkozott vele Érden?
2018. május 29. írta: Cseri Pali

NAGYON DURVA! Halláskárosító 120 dB-es petárda. Találkozott vele Érden?

Termék kategória: pirotechnikai termék - tűzijáték     Név: Flash Banger Dumbum Típus: P6B Regisztrációs száma: 1395-005282012 Származási ország: Kína Veszély/kockázat: A termék elműködtetése során a hangnyomás meghaladhatja a 120 dB-t, ezáltal halláskárosodást okozhat. A termék nem felel meg…

SEGÍTSÉGKÉPPEN TEGYÜK A HULLADÉKOT A HIVATAL AJTAJÁBA! Észbe kapna vajon az érdi városvezetés?
2018. május 29. írta: BoldogÉ

SEGÍTSÉGKÉPPEN TEGYÜK A HULLADÉKOT A HIVATAL AJTAJÁBA! Észbe kapna vajon az érdi városvezetés?

Elgondolkodtunk, hogy mi lehet az oka, hogy ennyire mostohán kezelik a hulladékot városunkban. ‘A lakók gallyaznak,füvet nyîrnak, sövényt vágnak. Ősz óta errefelé senki nem dolgozott a parkokban. Az esővíz csatornákat kitisztították de minek? Az úton ott az előző évi hársvirág, falevél. Hamarosan…

SZABÁLYOSAN VAGY SZABÁLYTALANUL MÉR A RENDŐRSÉGI “KÉMAUTÓK”? - Zajlik a harc, és ez Érden sem mindegy
2018. május 29. írta: BoldogÉ

SZABÁLYOSAN VAGY SZABÁLYTALANUL MÉR A RENDŐRSÉGI “KÉMAUTÓK”? - Zajlik a harc, és ez Érden sem mindegy

Előzmény: “Már nincs hatályos hitelesítési engedély azokra a régi típusú traffipaxokra, amelyeket a rendőrség az elmúlt hetekben kezdett újra használni a közutakon cirkáló civil személyautóiban.” Továbbá, hogy jelöletlen autókkal is mérnek a rend őrei, melyek veszélyeztethetik a forgalmat, és hogy…

süti beállítások módosítása