MÁR SZÍVATJÁK A KISMAMÁKAT, NYUGDÍJASOKAT! Érdről Budapestre kell járni az igazadért
2020. március 12. írta: BoldogÉ

MÁR SZÍVATJÁK A KISMAMÁKAT, NYUGDÍJASOKAT! Érdről Budapestre kell járni az igazadért

Hatalmas változások történnek a közigazgatási ügyek intézése során, ami legfőképpen a jogorvoslatokat érinti. Ennek kapcsán a Mércének küldött közleményében a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) fogalmazta meg álláspontját, amelyben kifejtik, hogy a most életbe lépett rendelkezés végtelenül…

EZ ELÉG ROSSZ HÍR A KORONAVÍRUSRÓL: Egyes felületeken két-három napig is megél
2020. március 12. írta: BoldogÉ

EZ ELÉG ROSSZ HÍR A KORONAVÍRUSRÓL: Egyes felületeken két-három napig is megél

Az új típusú koronavírus a levegőben néhány órán át, egyes felületeken akár két-három napig is megél - állapította meg az amerikai országos Allergia és Fertőző Betegségek Intézetének (NIAID) kutatóiból és más tudósokból álló csoport. A szerdán publikált kutatásban orvosi porlasztókészülékkel…

KIGYULLADHAT AZ ALDI PORSZÍVÓJA! Ha jót akar, vigye vissza Érden, vagy ahol vette
2020. március 12. írta: BoldogÉ

KIGYULLADHAT AZ ALDI PORSZÍVÓJA! Ha jót akar, vigye vissza Érden, vagy ahol vette

Akkumulátoros porszívóját hívja vissza az Aldi. Az Aldi Magyarország és beszállítója, az EIE Import azonnali hatállyal visszahívja a 99135-ös cikkszámú, EASY HOME 2 az 1-ben akkus porszívót, mert az akkumulátor töltése során elektronikai hiba léphet fel, ami szélsőséges esetben az akkumulátor…

MOST IGAZÁN TUDOD TÁMOGATNI A KULTÚRÁT! Országos #Neváltsvisszajegyet kampány 
2020. március 12. írta: BoldogÉ

MOST IGAZÁN TUDOD TÁMOGATNI A KULTÚRÁT! Országos #Neváltsvisszajegyet kampány 

Mint arról már nagyon sokan értesültek, kihirdették a vészhelyzetet, vagyis a koronavírus járvány miatt különböző intézkedést léptetett életbe a kormány tegnap. Többek között megtiltotta a 100 főnél nagyobb beltéri, és az 500 főnél nagyobb szabadtéri rendezvények megtartását. Ezért például a…

NE DŐLJ BE, NINCS OTTHONI KORONAVÍRUSTESZT! A forgalmazói szövetség közleménye
2020. március 12. írta: BoldogÉ

NE DŐLJ BE, NINCS OTTHONI KORONAVÍRUSTESZT! A forgalmazói szövetség közleménye

Nem létezik otthon elvégezhető gyorsteszt a koronavírus-fertőzés kimutatására, így ilyen a gyógyászati segédeszközöket árusító boltokban és a gyógyszertárakban nem kapható - közölte a Forgalmazók az Egészségért Szövetség csütörtökön az MTI-vel. A gyógyászati segédeszközöket forgalmazó szolgáltatók…

ÉJFÉLTŐL ÚJ SZABÁLYOK A KORONAVÍRUS VÉSZHELYZET MIATT! Érden is erre készülj
2020. március 12. írta: BoldogÉ

ÉJFÉLTŐL ÚJ SZABÁLYOK A KORONAVÍRUS VÉSZHELYZET MIATT! Érden is erre készülj

Ma reggel léptek életbe azok a szabályok, amelyeket egy szerdán, közvetlenül éjfél előtt tettek közzé a Magyar Közlönyben. A kormányrendelet azokat az elsőként bevezetendő szabályokat tartalmazza, amelyeket a magyarországi egészségügyi veszélyhelyzet indokol. Talán mostanra már mindenkihez eljutott…

AZ ALDI IS LÉPETT A KORONAVÍRUS MIATT: Mutatjuk, mit döntött a cég
2020. március 11. írta: Smitt Róbert Író

AZ ALDI IS LÉPETT A KORONAVÍRUS MIATT: Mutatjuk, mit döntött a cég

Kibővíti a korábbi, 24 órás lemondási lehetőséget az Aldi Utazás. Az időszakos tavaszi akció során a vásárlóknak lehetősége van személyenként mindössze 1500 forintért 100 százalékos pénzvisszafizetési garanciával bővíteni a lefoglalt saját autós utazásokat.Az Aldi Utazás a 2020-as nyári szezonra…

NAGYON NÉPSZERŰ VÁROS LETT ÉRD! Drágulnak-e az ingatlanárak?
2020. március 11. írta: Smitt Róbert Író

NAGYON NÉPSZERŰ VÁROS LETT ÉRD! Drágulnak-e az ingatlanárak?

Egyre többen költöznek ki Budapestről az agglomerációba. Az elvándorlók legkedveltebb települése Érd, bár fajlagosan Délegyházára költöztek a legtöbben – derül ki az Otthon Centrum legfrissebb összesítéséből. Érd vándorlási mérlege – csakúgy, mint Százhalombattát és Gödöllőt kivéve az összes…

VILÁGÚJDONSÁG ÉRDEN! Kutyák is gyógyulhatnak őssejt terápiával!
2020. március 11. írta: Smitt Róbert Író

VILÁGÚJDONSÁG ÉRDEN! Kutyák is gyógyulhatnak őssejt terápiával!

Egy érdi rendelő  egy merőben új és hatékony, Némtországban szabadalmaztatott és ott is első generációsként számon tartott módszert hozott be Magyarországra: mostantól kutyák is gyógyulhatnak őssejt terápiával!   Az őssejt terápia  az emberek gyógyításában már ismert eljárás. Sokszor…

süti beállítások módosítása