Kutya-macska barátság, avagy autósok vs biciklisek. Mit gondolnak erről Érden?
2017. augusztus 08. írta: Cseri Pál

Kutya-macska barátság, avagy autósok vs biciklisek. Mit gondolnak erről Érden?

biciklis.jpg

Az utóbbi időszak egyik sokak által megismert autós-biciklis afférja az a bíróságon végződő eset volt, amikor egy, az autóban utasként utazó 23 éves férfi kiszállás közben előzetes körültekintés nélkül nyitotta ki az autó ajtaját. Az arra haladó kerékpáros fékezés ellenére sem tudott megállni, az autó már félig nyitott ajtajának ütközött.

Az eset 2015. augusztus 14-én a kora reggeli órákban Budapesten a XIV. kerületben, a Thököly úton történt. Az ügy a bíróságon kötött ki, a  személygépkocsi utasát az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés gondatlan okozásával vádolja,  amely vétség törvény szerinti büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés azzal, hogy a szabadságvesztés végrehajtása próbaidőre felfüggeszthető.

A kerékpáros mellkasával a gépjármű félig nyitott ajtaja élének ütközött, és a baleset következtében bordatörést, és súlyos mellüreg sérülést szenvedett, amely miatt életveszélyes állapotba került.

Ahogy az már kis országunkban lenni szokott: az ítélet kapcsán rögtön egymásnak esett az interneten a kerékpáros és az autóstársadalom. Valamiért ez az ellentét nagyon feltudja spanolni a magyarokat.

Az autósok a kerékpárosokra mutogatnak, azok meg vissza. Az érdekes szerintem az, hogy a legtöbb biciklisnek van autója és nagyon sok autósnak pedig biciklije, de lehet, hogy tévedek.

Akkor, hogy is van ez?

Az a rossz hírem,  hogy aki a közlekedésben részt vesz, be kell tartsa a szabályokat, bárhogyan közlekedik is, ezt kellene tudomásul vennie mindenkinek.

Még az utasnak is van felelőssége, lásd a fenti példát, bár ritkán történik hasonló, legalábbis nem jut el az ítéletig, ezért kapta fel mindenki a fejét a mostani döntés kapcsán.

Jelen esetben sokan azt mondják, hogy nem lehetett volna kiszállnia az utasnak az autóból abban a pillanatban, amikor azt megtette.

Csak úgy záporoztak a Facebookon a hasonló esteteket leíró kommentek:

“Én is jártam már így. Egy körforgalom előtt egy autó utasa úgy gondolta, hogy a várakozni tilos tábla ellenére és az út szélétől másfél méterre körültekintés nélkül kipattan. Enyhe agyrázkódással megúsztam.”

“A forgalmi okból állót miért is kerülgetjük jobbról? Azért, mert nagyobb kormány mozdulatot kell tenni (balra) a nagyobb hely és biztonságosabb kikerülés végett?!-tette fel valaki a kérdést.

“Mert a KRESZ ezt engedi? "12) Ha a járműveknek útkereszteződésben, útszűkületekben, szintbeni vasúti átjárónál vagy egyéb forgalmi okból meg kell állnia, - előre sorolás céljából - kétkerekű motorkerékpárral, illetve kétkerekű segédmotoros kerékpárral az álló járművek mellett, vagy azok között, kétkerekű kerékpárral az úttest szélén, az álló járművek mellett jobbról szabad előrehaladni"”

40 § (7) A jármű ajtaját a vezető csak akkor nyithatja ki, ha ezzel a közlekedés biztonságát, valamint a személy- és vagyonbiztonságot nem veszélyezteti-másolt be valaki a jogszabáéybó.

Egyik esetben sem írja a KRESZ, hogy a szabálytalanul érkezőt lehet veszélyeztetni. Senkit sem veszélyeztethet. Tehát az autós és utasa soha nem védekezhet azzal, hogy szabálytalanul érkezett a kerékpáros, neki ajtónyitás előtt körül kell néznie, s csak akkor nyithatja, ha az személy biztonságát nem veszélyezteti.

36 § (12) Ha a járműveknek útkereszteződésben, útszűkületekben, szintbeni vasúti átjárónál vagy egyéb forgalmi okból meg kell állnia, - előre sorolás céljából - kétkerekű motorkerékpárral, illetve kétkerekű segédmotoros kerékpárral az álló járművek mellett, vagy azok között, kétkerekű kerékpárral az úttest szélén, az álló járművek mellett jobbról szabad előrehaladni, ha

  1. a) az előrehaladáshoz elegendő hely áll rendelkezésre, és
  2. b) az irányváltoztatási szándékot jelző járműveket az irányváltoztatásban nem akadályozzák.

Ha a kerékpárost egy hirtelen felpattanó ajtó állítja meg, akkor ott mindig van elég hely neki, hiszen már az autó mellett haladt a kerékpáros.”

Az a helyzet, hogy mindkét oldal napokig sorolhatja egymás bűneit, másolgathatja a hatályos törvényeket, ha egymást egyáltalán nem képesek meghallgatni.

Volt olyan is, aki felvetette, hogy a kerékpárokra is kellene rendszám, így megnőne a kerékpárosok felelőssége az utakon, sőt még kötelező felelősségbiztosítást is köttetne velük. Talán ez nem is olyan rossz ötlet, viszont a legfontosabb mégis a megelőzés lenne, hogy már az óvodákban, iskolákban is oktassák a gyalogos közlekedés szabályait, majd később a kerékpározásét és az autós szabályokat is.

És persze az empátia a másikkal szemben, az a képesség, ami arról szól, hogy bele tudom magam képzelni a másik helyzetébe.

Sok városban építettek kerékpárutakat mostanában, ami részmegoldás a problémára.

És ha már építik, fejlesztik őket, jó lenne, ha minél többen nyeregbe pattannának, körültekintően, felelősséggel.

 

Címlapfotó: blikk.hu

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr4412728040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása