Megépültek Érden a TEN-T (transzeurópai közlekedési hálózat) részeként is szereplő vasútvonalak felett a Szent István utcai felüljárók - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. vasárnap az MTI-vel.
Több mint 70 ezer ember él Érden, a vasút pedig kettévégja a várost. A most épült hídak segítenek a tehermentesítésben, a forgalom megoszlik, könnyebb lesz a közlekedés.
A beruházás két új híd megépítését, összesen 774 méter hosszú új útszakaszt jelent.
A NIF közleménye szerint a fejlesztés keretében a 30-as és 40-es vasútvonalak felett két 60 méter támaszközű felüljáró épült. A Kossuth Lajos utca - Rákóczi utca között és a Hivatalnok utca - Velencei út között a meglévő utakat 6 méteres burkolat szélességgel, összesen 451 méteren újították fel. Az új útszakaszokon kiépítették a közvilágítást és a csapadékvíz elvezető rendszert is, illetve új járdák épültek, és a meglévőket is felújították. A beruházásnak köszönhetően nő a közúti forgalom áteresztőképessége, csökken a környezetvédelmi terhelés a környéken.
A fejlesztés a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, nettó 1,33 milliárd forint értékben, uniós és hazai forrás bevonásával valósult meg.
(MTI)
A fotó illusztráció
Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com
Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!