BELERONGYOLT A SZÁZHALOMBATTAI SOFŐR, MAJD ELHAJTOTT! Nem zavarta a sérült
2018. november 21. írta: BoldogÉ

BELERONGYOLT A SZÁZHALOMBATTAI SOFŐR, MAJD ELHAJTOTT! Nem zavarta a sérült

baleset-elhajtott-erd01-police-hu.jpg

A napokban fejezte be az Érdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az ügy vizsgálatát.

Egy 35 éves férfi február 4-én fél öt előtt néhány perccel Audi típusú személygépkocsival haladt a 6-os számú főúton, Budapest irányából Ercsi irányába. A 24-es kilométerszelvénynél gondolt egyet és a záróvonalat átlépve több jármű előzésébe kezdett. A 6-os számú főút és a Csenterics utca kereszteződéséhez érve a gépkocsit jobbra húzta, majd szándékosan nekiütközött egy a balra kanyarodó forgalmi sávban haladó Peugeot típusú személygépkocsinak.

baleset-elhajtott-erd02-police-hu.jpg

Az ütközést követően a százhalombattai férfi a helyszínt adatai hátrahagyása, valamint segítségnyújtás nélkül elhagyta. A baleset során a Peugeot sofőrje nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

A rendőrök az Audi sofőrjét közúti veszélyeztetése és segítségnyújtás elmulasztása miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Az Érdi Rendőrkapitányság kollégái a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek.

(police)

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr9414384912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása