A VÉGÉN MUTATKOZIK BE ÉRD 6.! Utolsó előttiként Érdliget – Szűcs Gábor
2019. augusztus 13. írta: BoldogÉ

A VÉGÉN MUTATKOZIK BE ÉRD 6.! Utolsó előttiként Érdliget – Szűcs Gábor

szucsgabor.jpg

Aki egy kicsit is figyelemmel követi az érdi helyi politikát, azt mindenképpen egy jól ismeri az érdi ellenzéki politikust, Szűcs Gábor Mszp-s képviselőt. Lakóhelyén – Érdligeten –, a 6. számú választókerületben indul.

Aki nem ismerné, álljon itt egy rövid bemutatkozás:

„Szűcs Gábor vagyok, 30 éves, a végzettségemet tekintve igazgatásszervező. Jelenleg beszerzési vezetőként dolgozom egy hazai tulajdonú középvállalkozásnál. Gyermekkorom óta élek Érdligeten. Szeretem, és igen jól ismerem a környéket - sőt - magát a várost is.

2014 óta önkormányzati képviselő vagyok, a közgyűlésben az ellenzéki frakciót vezetem. Az ülések egyik legaktívabb résztvevőjeként minden egyes fontosabb vitából kiveszem a részem, vállalva a rendszeres, akár határozottabb „ütközéseket” is a jelenlegi városvezetéssel.”

Amit Szűcs képviselőjelölt célul tűzött ki, hogy megszüntessék azt az áldatlan állapotot, hogy ennek a városrésznek az intézményei rendre utolsók a sorban, amikor fejlesztésekről van szó. Szerinte égbekiáltó hiány, hogy még mindig nem rendelkezik saját (al)központtal. Utcái alig újulnak meg, járdái nincsenek. Az egyetlen kivétel az országos fűútként is funkcionáló Balatoni út, ahol meg teljesen elaggott, rossz állapotú a járdahálózat. Katasztrofális, sőt balesetveszélyes állapotok jellemzik a város jóformán egyetlen kerékpárútját, ami itt fut.

Szeretné Érdligetet egy gyorsan fejlődő, egyre szebb városrésszé tenni, kinézete visszatükrözné elnevezését. Szeretné, ha lenne a városnak egy saját szociális alapú bérlakás-programja, amely egyfelől segítené a fiatalokat, hogy el tudják kezdeni önállóan életüket, másrészt támogatást nyújtana azoknak, akiknek anyagi helyzetük – pl. egy jelzálogcsőd okán – kilátástalanná vált.

Az önkormányzat legyen szolgáltatás alapú. Nyújtsa magas színvonalon az embereknek azt a szolgáltatást, amit egy transzparensen működő, a pályázatait, azok lefolyását és költéseit folyamatosan közzé tevő városnak nyújtania kell!

Kereshetik Szűcs Gábort képviselői oldalán https://www.facebook.com/szucsgaborerd, ahol készséggel válaszol minden felvetésre!

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljerden@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr1415008078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása