EZZEL A SZERREL HIÁBA FERTŐTLENÍTENE! Érden is sok helyen találkozhat vele
2020. február 28. írta: Smitt Róbert Író

EZZEL A SZERREL HIÁBA FERTŐTLENÍTENE! Érden is sok helyen találkozhat vele

glad_tisztio2.jpg

Nem rendelkezik megfelelő fertőtlenítő hatással egy olyan kézfertőtlenítő szer, amelyből a MÁV-hoz, valamint önkormányzati intézményekhez is került – derítette ki a 24.hu. A lapnak küldött kormányhivatali válasz szerint már kezdeményezték az érintett termék kivonását a forgalomból, miután kézfertőtlenítőként való használata járványügyi kockázatot is rejt. Azt nem tudni, a hatóságoknak mióta van információjuk a problémáról. Ennek azért van jelentősége, mert a lap talált olyan céget, amely még a múlt héten is kapott az adott termékből.

Ezek a mondatok a Gladiolus Kft. egyik fő profilja a tisztítószerek, higiéniai termékek árusítása, a vállalkozás jelentős szereplő a magyar piacon. A Glady-sept márkájú kézfertőtlenítő termékével azonban súlyos probléma van: nem kellően hatásos. A terméket úgy hirdeti a cég, hogy „folyékony higiénés kéztisztító és fertőtlenítő koncentrátum. Baktericid, fungicid, virucid és tuberkulocid tulajdonsággal” (vagyis baktérium-, gomba- és vírusölő, valamint a TBC-t előidéző baktériumot elpusztító hatása van – a szerk.),

de egy kormányhivatali válaszból kiderült: a termék nem rendelkezik megfelelő fertőtlenítő hatással.

Háziorvosokhoz, vérvételi helyre, idősotthonba, óvodákba került a szerből

A cég a tisztítószerek, higiéniai termékek, vegyi áruk beszerzésére kiírt közbeszerzések egyik nagy nyertese. Csak az elmúlt három évben 17, ilyen jellegű közbeszerzési kiírást találtunk, amelyet a Gladiolus Kft. vitt el. A cégnek a Kecskemét melletti Kerekegyházán van a székhelye, onnan pedig többek között

  • a MÁV-hoz,
  • az állami/önkormányzati kézben levő busztársaságok és víziközmű szolgáltatók beszerzéseit intéző vállalathoz (Univerzál Beszerző Kft.),
  • a Magyar Közúthoz,

tehát olyan helyekre is szállított, ahol nemcsak sok ember dolgozik, de rengetegen meg is fordulnak nap mint nap. Kézfertőtlenítőként árulták azt a szert, amelyről a kormányhivatal kimondta, hogy nem rendelkezik a tőle elvárt fertőtlenítő hatással, ezért annak kézfertőtlenítő szerként történő felhasználása jelentős járványügyi és közegészségügyi kockázatot jelent. 

Bárki vehetett ilyen terméket ráadásul webáruházakon keresztül is, ugyanis ha beütjük a termék nevét az internetes keresőbe, még mindig látható, hogy korábban webáruházakat is ellátott ezzel a kézfertőtlenítővel, amelyekből így bárhova kerülhetett.

Nem árulják el, mikor lett világos a hatóságok számára, hogy gond van a szerrel

A kormányhivatal a 24. hu-nak arra a kérdésére nem válaszolt, hogy mikor derült ki számukra, illetve a népegészségügyi osztály számára, hogy problémás a termék. Ez azért is fontos, mert találtunk olyan, Gladiolusszal szerződött partnert, amelyhez még a múlt héten is érkezett a kifogásolt áruból.

A válaszokban az is közös, hogy nem a cég értesítette partnereit, nem ő kezdeményezte a problémás kézfertőtlenítő visszahívását, hanem a hatóság szólt az intézményeknek.

(24)

A fotó illusztráció

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr1215495800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.