A magyarok több, mint négyötöde szerint a válság miatt az álláskeresési támogatást (leánykori nevén, munkanélküli segélyt) a jelenlegi 3 hónap helyett érdemben növelni kellene (6 vagy akár 12 hónapra) - derül ki a Napi.hu számára a Pulzus Kutató által készített friss közvélemény-kutatásból. Ennek ellenére a fideszes kormányzat egyelőre kitart a fejlett világ legszűkmarkúbb rendszere mellett.
A felmérésben résztvevők 62 százalék szerint ez érdemi segítség volna az állásukat elvesztők számára, míg további 21 százalék szerint erre a lépésre csak átmenetileg kerüljön sor. Az intézkedésre nemmel voksoló 17 százalékon belül az összes válaszadó 13 százaléka osztja azt a véleményt, hogy a hosszabbítás nyomán sokan felhagynának az aktív álláskereséssel, míg a magyarok 4 százaléka úgy véli, hogy erre azért nincs szükség, mert az túlságosan sokba kerülne a magyar államnak. (Az utóbbi kapcsán érdemes tudni, hogy az állam 2019-ben a munkavállalók által befizetett munkaerő-piaci járuléknak csupán harmadát költötte a munkanélküliekre, egészen pontosan körülbelül 320 milliárd forintból 78 milliárdot.)
A most publikált kutatásból az is kiderül, hogy Magyarországon a férfiak 87 százaléka ért egyet a a munkanélküli segély időtartamának érdemi növelésével, ezen belül 65 százalékuk indokolta azzal, hogy ez érdemi segítség volna az állásukat elvesztők számára, míg 22 százalékuk átmenetinek tartaná a lépést. A nőknél csak kissé más a helyzet, körükben nagyobb az igenek és kisebb a nemek aránya.
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.