KOMOLY VÁLTOZÁSOK A HÚSÁRAKBAN ÉRDEN IS: Jelentősen csökkennek az árak
2020. május 26. írta: Smitt Róbert Író

KOMOLY VÁLTOZÁSOK A HÚSÁRAKBAN ÉRDEN IS: Jelentősen csökkennek az árak

huspult_2.jpg

A koronavírus-járvány mellett az afrikai sertéspestis és a madárinfluenza is sújtja a hústermelőket. A kereslet visszaesésével túlkínálat lépett fel a húspiacon, így a gazdák sokszor önköltség alatt kénytelenek értékesíteni termékeiket.

A járvány elején úgy tűnt a mezőgazdaságot kevésbé érinti majd a válság, de hatása mára mindegyik ágazatba begyűrűzött. Negatívan érintette a hústermelést is, mivel az idegenforgalom és a vendéglátás visszaesésével jelentős többlet halmozódott fel baromfi-, és sertéshúsból – írja a Napi.hu. A sertéspestis és a madárinfluenza pusztítása miatt a hústermelőket alapból nehéz helyzetben érte a koronavírus válság. A kormányzat már meghirdette a bajba jutott ágazatok számára kidolgozott 25 milliárd forintos segély csomagot, viszont ez nem mindenki szerint lesz elegendő. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége úgy véli a mentőcsomagon felül, a Vidékfejlesztési Programból visszamaradt mintegy 70 milliárd forintos forrást is diszkriminációmentesen meg kellene hirdetni.

Emellett a szövetség szerint támogatni kellene a hűtőtárolást, mivel a készletek egyre növekednek a kereslet viszont nem valószínű, hogy egy csapásra visszaáll a válság előtti szintre. Nagy készletek halmozódtak fel nemcsak hazánkban, de számos más országban is, így a nagy keresletbőség áreséshez vezet. A gazdák sokszor önköltség alatt kénytelenek értékesíteni termékeiket a túlkínálat miatt-írja az agroinform.

Egy megkérdezett agrárközgazdász, azonban nem számít csődhullámra, mint mondta a korábbi árak voltak kiugróak, így aki jól gazdálkodott és vannak tartalékai ki tudja húzni addig, amíg a turizmus és a vendéglátás újraindul.

A fotó illusztráció

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr8015717778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása