KEDDTŐL VÁRJÁK AZ ÉRDIEKET IS SZEMÉLYESEN! A NAV ügyfélszolgálata megnyitja kapuit
2020. május 30. írta: BoldogÉ

KEDDTŐL VÁRJÁK AZ ÉRDIEKET IS SZEMÉLYESEN! A NAV ügyfélszolgálata megnyitja kapuit

0103-nav.jpg

Június 2-tól a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) valamennyi Pest megyei ügyfélszolgálatán újra fogadják az ügyfeleket, akiket ugyanakkor arra kér a hivatal, hogy részesítsék előnyben az elektronikus vagy telefonos ügyintézést

A NAV pénteki közleménye szerint keddtől az eddig zárva tartó Pest megyei kirendeltségein és a kormányablakokban működő NAV-ablakokban is újraindul az ügyfélfogadás.

Felhívták a figyelmet ugyanakkor, hogy az adóügyek döntő többsége elektronikusan is intézhető, ezért a hivatal kéri ügyfeleit, hogy amennyiben lehetséges, válasszák az elektronikus vagy telefonos ügyintézést, elkerülve a személyes megjelenést és a sorban állást.

A várakozókat a közlemény szerint továbbra is ütemezetten fogadják az ügyfélszolgálatok. Ez azt jelenti, hogy az ügyféltérben egyszerre csak annyi ember tartózkodhat, ahány ügyfélszolgálati ablak nyitva van.

 

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr5915729526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása