Repül az idő! A tavaly október 13-i önkormányzati választások óta immár eltelt nyolc hónap. Ez elegendően sok idő ahhoz, hogy megnézzük mi történt azóta, még ha a mostani időket a koronavírussal kapcsolatos történések is uralták.
Ennek aprópóján úgy gondoltuk, megkérdezzük a polgármestert, illetve az önkormányzati képviselőket, mit sikerült elintézniük? Milyen lépéseket, intézkedéseket tettek a városlakók érdekében? A képviselők ugyanis a demokrácia fontos “katonái” vagy azoknak kellene lenniük, hiszen mint a titulusuk is mutatja, minket városlakókat képviselnek. Vagy más szóval értünk dolgoznak (már, aki értünk, és már, aki dolgozik), figyelnünk kell hát arra, min dolgoznak éppen. Természetesen sok fotó látható a közösségi és a személyes oldalakon (már, akinek van és használja ezeket) még a koronavírus-járvány ideje alatt is, ami munkájukat hivatott bizonyítani, de ennél azért sokrétűbb egy képviselő munkája, illetve nem is biztos, hogy ért ezekhez a modern kütyükhöz.
Éppen ezért feltesszük a politikusoknak azt a nagyon egyszerű, de talán idehaza merőben szokatlan kérdést, mondják meg konkrétan, mi az amit sikerült elintézni az önök számára? Teljesen mindegy, milyen színekben indult az illető, a mérce az elvégzett munka kell legyen. Külön “meginterjúvoljuk” a listán és külön a körzetből bejutott képviselőket, valamint a polgármestert is.
Nyilván nehezebb dolga van egy listás képviselőnek, de ő is magáénak vallhat egy témát vagy egy területet, amire volt példa mostanában, de még az is elképzelhető, hogy majd indulni akar egy körzetben a következő választáson. Kíváncsiak vagyunk, mennyire “láthatóak” a képviselők körzetükben saját bevallásuk szerint, mennyire érzik magukénak a környék problémáit. Közben a városlakókat is megkérdezzük ugyanerről, hiszen így lehet igazából megtudni, mi a valós helyzet. Éppen ezért várjuk olvasóink segítségét is, mondják el, akár nevesítve is a véleményüket.
Cikkünk végén útjára bocsátunk egy szavazást, ahol arra kérjük olvasóinkat értékeljék a képviselőket. Természetesen előnyben vannak azok, akik régebben kerültek a testületbe, de így legalább lesz összehasonlítási alap, a későbbi időkre.
Lássuk mennyire ismerik őket illetve mennyire elégedettek velük olvasóink (LEZÁRULT A SZAVAZÁS):
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.