Visszaszorultak az érdi fideszesek az érdioldal nevű blogra és néhány közösségi oldalra. Ott próbálják meg formálni, befolyásolni az érdi közvéleményt.
Mottójuk:a környék Mindentudója!
A jelenleg Érden zajló Jelen/lét rendezvényről, ami a Főtéren, egészen pontosan a Múzeum sétányon zajlik - meglehetősen nagy érdeklődés mellett - a következőt sikerült írniuk:
“Az adventi jégpálya után megint sikerült egy rakás közpénzt kiszórni az ablakon valamire, ami a szervezőkön kívül szinte senkit nem érdekel. Az embereknek ugyanis nem cirkusz kell, hanem produktum.”
Ehhez mellékeltek egy fotót, amin gyakorlatilag nincs semmi és senki. A kép valamikor egy Budai úti lakás erkélyéről készülhetett kora este. Egyetlen egy pici probléma van vele, hogy a Városházát ábrázolja, pont a másik irányt, mint ahol a rendezvény van. (Egy Facebook oldalról mellékeltünk a rendezvényen készült fotót.)
Már ők is azt gondolják, hogy azok olvassák az oldalt, akiknek nincs ki mind a négy kereke? Vagy ez egy felmérés a helyi ellenzék kérésére, hogy meddig lehet színvonalban lemenni?
Vagy ők sem tudják, hogy hol van a Múzeum sétány?
Ez azért ciki, mert rögtön lebuktak, ugyanis a helyszínről az egyik képviselő az alábbi képet posztolta:
No comment!
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.