BOLDOG ANNA MEGBUKOTT AZ ÉRDI KÉZILABDÁBAN? Vagy Csőzik ragaszkodik hozzá
2020. július 17. írta: BoldogÉ

BOLDOG ANNA MEGBUKOTT AZ ÉRDI KÉZILABDÁBAN? Vagy Csőzik ragaszkodik hozzá

csozik-boldog-tma.jpg

Boldog Annának egyelőre nem sikerült a kézilabda érdi trónján maradnia.

Tegnapi rendkívüli ülésén (videó 36. perc környékén) tárgyalta az érdi testület, hogy Dr. Boldog Anna ügyvezetője maradjon az Érdi Sport kft-nek, ahová még közeli ismerősként T.Mészáros András fideszes ex-polgármester tette. Az ülésen, a Boldogot szintén támogató Csőzik László polgármester annyit módosított az előterjesztésen, hogy amennyiben megválasztják, ne határozatlan ideig, hanem 1 évig töltse be ezt a pozíciót.

Csőzik polgármester hozzátette, hogy Boldog térítés nélkül végezné a feladatot (azt mi tesszük hozzá, hogy igen komoly pénzt tesz zsebre az ÉTH igazgatójaként, szóval beleférne neki).

Lengyel Péter az ügyvezető kiválasztásával megbízott, kilenc tagú bírálóbizottság nevében röviden elmondta, hogyan jutottak el ide. Összesen 6 pályázó anyaga volt a bizottság előtt, ebből kettőt nem hívtak be személyes meghallgatásra. A megmaradó négy pályázó közül titkos szavazással dőlt el, hogy ki kerül javaslatként a közgyűlés elé. Ennek eredménye volt, hogy Boldog Annát 6-an tartották a legalkalmasabbnak a pozíció betöltésére a kilenc tagú bíráló bizottságból.

Ezek után gondolhatnánk sima ügy lenne a szavazás, hiszen ezek szerint Anna jól fekszik mindkét oldalon. Minősített szavazás volt, ahol 10 igenre volt szükség a 18 fős testületben.

Valószínűleg az érintettet és a polgármestert is váratlanul érhette ezután, hogy a titkos szavazás eredménye 9 igen, 2 nem és 7 tartózkodás lett, nem került megválasztásra.

Vajon a jövő heti közgyűlésre újra behozzák fegyelmezettebb szavazási magatartást kikényszerítve, vagy elengedik és kiírnak egy új pályázatot?

Délután a fideszesek is kitettek magukért, a szavazáson kívül is (ahol szerintünk adtak Annának egy kis ízelítőt a szavazáson). Az utóbbi időben megszoktuk, hogy a helyi fideszesek, elrohannak beszámolni a központi lakájmédiához, a Magyar Nemzethez, aki meg is írta a maga cikkét erről az ügyről, amelyből idézzük:

“A szavazás során – a legnagyobb baloldali megdöbbenésre – kisebbségben maradt Csőzik László baloldali polgármester, miután jelöltje nem kapta meg a szükséges többséget. Eddig a polgármesterrel együtt a 18 taggal rendelkező testületben a baloldalnak 11 szavazata volt, most viszont a titkos szavazáson kilenc igen, két nem és hét tartózkodás mellett Csőzik jelöltje alulmaradt.”

Legalább a számokat ismerhetnék a lap újságírói, vagy a helyi fideszesek. A számok közül amelyek erősen hasonlítanak egymásra, azok bizton állíthatjuk, egyenlők egymással, mint esetünkben a 9 egyenlő 9-cel. Nem kisebb, vagy nagyobb egyik a másikánál, hanem pont egyenlő.

Ezt általános iskola első osztályában tanítják!

 

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr316010856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása