Vasárnap felbolydul a város, hagyományteremtő fesztivál indul útjára, az első érdi Fecskanap.
Hagyományteremtő jelleggel rendezik meg az első érdi Fecskenap elnevezésű rendezvényt, ahol a Magyar Madártani Egyesület mint fő résztvevő mellett a Duna-Ipoly Nemzeti Park, valamint az Érdi Környezetvédő és Városszépítő Egyesület, illetve az Érdi Polgári Természetőrség is jelen lesz.
A Jelen/lét program keretében a Főtéren zajló eseményen többek között folyamatos tájékoztatók, fotókiállítás, kerámia és egyéb kézműves foglalkozások, interaktív játékok, színezők, kvízek, keresztrejtvények, sütivásár és ajándékok is várják a látogatókat augusztus 9-én, vasárnap délután 16.00 és 19.00 között.
Emellett a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében már most is (és a múzeum nyitvatartási idejében bármikor) látogatható egy madárbarát mintakert, ahol odúkat, valamint etetőket és itatókat telepítettek ki a madártani egyesület munkatársai az önkormányzat jóvoltából.-írják a szervezők a Facebookon.
Fotó: Facebook/ Első Érdi Fecskenap
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.