EKKORA TAHÓT RITKÁN LÁTNI: forgalommal szemben, egy felhajtón távozott az autópályáról
2020. január 24. írta: Smitt Róbert Író

EKKORA TAHÓT RITKÁN LÁTNI: forgalommal szemben, egy felhajtón távozott az autópályáról

Az M3-as autópálya budapesti bevezető szakaszán vettek egy észre egy  extratahó szabályokkal mit sem törődő sofőrt.  “Lélegzetelállító” mutatványával vajon hány életet veszélyeztetett? A skodás valamiért iszonyatosan siettetett ezért úgy döntött, neki minden KRESZ-szabályra fittyet hányva is el…

ÉRDEN HOGY ÁLLUNK? Országosan minden kilencedik  háztartás késik a rezsiszámlákkal
2020. január 24. írta: Smitt Róbert Író

ÉRDEN HOGY ÁLLUNK? Országosan minden kilencedik háztartás késik a rezsiszámlákkal

Hiába vannak a magyar rezsiköltségek a legalacsonyabbak között egész Európában – ez így van a hat-hét évvel ezelőtti kormányzati árcsökkentések óta -, ennek ellenére a magyar családok jelentős részének így is nehézségeket okoz a számlák fizetése. Az Eurostat egy napokban kiadott jelentése szerint…

KÖTELEZŐ BIZTOSÍTÁS-BOTRÁNY: Érden is kilistázzák a rossz sofőröket
2020. január 24. írta: Smitt Róbert Író

KÖTELEZŐ BIZTOSÍTÁS-BOTRÁNY: Érden is kilistázzák a rossz sofőröket

Több százezer autós szembesülhet azzal, hogy a károkozói pótdíj miatt a normál tarifa másfél-kétszeresét, extrém esetben akár az ötszörösét számítják fel a biztosítók. A rossz sofőrök ajánlatát is kötelező befogadni a biztosítóknak, amelyek - érthetően - nem kapkodnak az ilyen ügyfelek…

TÖRTÉNELMI FEJLESZTÉS AZ IKEÁNÁL: Új pick-up pontok, expressz kiszállítás, csomagmegőrző szekrények és a többi
2020. január 23. írta: Smitt Róbert Író

TÖRTÉNELMI FEJLESZTÉS AZ IKEÁNÁL: Új pick-up pontok, expressz kiszállítás, csomagmegőrző szekrények és a többi

Új pick-up pontok Magyarország négy vidéki nagyvárosában, expressz kiszállítás, csomagmegőrző szekrények, új weboldal, öko lábnyom minimalizálása, napelemek csatasorba állítása, használt bútorok visszavásárlása, bútorbérlés, ötvenpluszosok bevonása a munkaerő piacra – ez mind szerepel az IKEA…

ÖN TUDJA, MILYEN IRATOKAT KÉRHET A RENDŐR A SOFŐRTŐL? Mutatjuk!
2020. január 23. írta: Smitt Róbert Író

ÖN TUDJA, MILYEN IRATOKAT KÉRHET A RENDŐR A SOFŐRTŐL? Mutatjuk!

Járművezetőként érdemes tisztában lennünk azzal, egy igazoltatás alkalmával milyen iratok felmutatását kérheti az eljáró rendőr. A vezetői engedélyt, forgalmit feltétlenül tartsuk magunknál, valahányszor a volán mögé ülünk, de például a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kötvényt (KGFB…

ELJÁRÁST INDÍT AZ ÉRDI JÁRÁSI HIVATAL: Elvehetik az engedélyét a budaörsi szakrendelőnek
2020. január 23. írta: Smitt Róbert Író

ELJÁRÁST INDÍT AZ ÉRDI JÁRÁSI HIVATAL: Elvehetik az engedélyét a budaörsi szakrendelőnek

A Pest Megyei Kormányhivatal közleményt adott ki, miszerint az Érdi Járási Hivatal eljárást indít a budaörsi szakrendelő egynapos szemészeti sebészet működési engedélye ügyében.  Mint írják, a Budaörsi Egészségügyi Központban történt decemberi szürkehályog műtétek során kialakult fertőzéses…

VASÁRNAP “TÁMADNAK” A FUTÓK ÉRDEN: Jön a A Yours Truly verseny
2020. január 23. írta: Smitt Róbert Író

VASÁRNAP “TÁMADNAK” A FUTÓK ÉRDEN: Jön a A Yours Truly verseny

Az érdi futók is csatlakoznak ahhoz a finn kezdeményezéshez, ami azt mondja, hogy mozogjon mindenki kedvére az év leghidegebb időszakában. A Yours Truly egy becsületbeli futóverseny, ahol az időt és a távot is mindenki magának méri. Télen, amikor nincsenek versenyek, egymással mérkőznek meg a futás…

NAGYON VIGYÁZZON EZZEL AZ AGRESSZÍV WEBÁRUHÁZZAL ÉRDEN: Pofátlanul letámad a csomagküldő áruház
2020. január 23. írta: Smitt Róbert Író

NAGYON VIGYÁZZON EZZEL AZ AGRESSZÍV WEBÁRUHÁZZAL ÉRDEN: Pofátlanul letámad a csomagküldő áruház

Hiába a számos panasz, még mindig folyamatosan árulja a termékeit a Courlux. Ingyenes termékmintát ígérnek, majd folyamatosan küldik az újabb árut - immár pénzért. A nem fizetőket követeléskezelővel fenyegetik.Hiába a számos panasz és a fogyasztóvédelmi hatóság határozata a fogyasztókat évek óta…

GYORSABBAN HÍVHATJUK A MENTŐT ÉRDEN IS: Elindult ÉletMentő mobilalkalmazás
2020. január 23. írta: Smitt Róbert Író

GYORSABBAN HÍVHATJUK A MENTŐT ÉRDEN IS: Elindult ÉletMentő mobilalkalmazás

   Elindult a mentők munkáját segítő ÉletMentő elnevezésű mobilapplikáció, amely gyorsabbá és egyszerűbbé teszi a mentőhívást a segítségre szorulók számára - jelentették be az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) és a fejlesztő cég közös csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Csató Gábor, az OMSZ…

NAGYOT ROBBANTOTT AZ AUCHAN: Jelentős béremelés lesz az üzletláncnál
2020. január 23. írta: Smitt Róbert Író

NAGYOT ROBBANTOTT AZ AUCHAN: Jelentős béremelés lesz az üzletláncnál

Megállapodott az Auchan Retail Magyarország a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével a 2020-as béremelésről. Idén a - több mint 1,6 milliárd forint befektetést jelentő - új javadalmazási rendszer a nem vezetői munkakörökben foglalkoztatott munkavállalók esetében 17 százalékkal emeli a belépő…

süti beállítások módosítása