KEVÉS A VÉDŐFELSZERELÉS A FOGÁSZATOKON! Pedig járványügyben a legveszélyeztetebbek
2020. augusztus 22. írta: BoldogÉ

KEVÉS A VÉDŐFELSZERELÉS A FOGÁSZATOKON! Pedig járványügyben a legveszélyeztetebbek

Még mindig magukra hagyottnak érzik magukat a fogorvosok, ugyanis továbbra sem könnyű védőfelszereléshez, fertőtlenítőhöz jutni – így látja minden harmadik fogorvos egy friss kamarai felmérés szerint. Némileg javult a fogászatok védőeszköz ellátmánya, ám az állami ellátást biztosító fogorvosok…

ORBÁN KEMÉNY TILTÁSOKAT LENGETETT BE: szokás szerint konkrétumok nélkül
2020. augusztus 21. írta: BoldogÉ

ORBÁN KEMÉNY TILTÁSOKAT LENGETETT BE: szokás szerint konkrétumok nélkül

Orbán komoly tiltó intézkedéseket jelzett előre, ma reggel a Kossuth rádióban. rádiós beszélőjében. A külföldi területekkel riogatva azt mondta onna leselkedik ránk a legnagyobb veszély, ezért szükség lesz újabb tiltó intézkedésekre. Szólt arról, hogy a fertőzések száma nem lényegtelen, de a…

2 HALOTT, FÉLSZÁZ ÚJ KORONAVÍRUS FERTŐZÖTT! Újra 800 felett az aktív betegek száma
2020. augusztus 21. írta: BoldogÉ

2 HALOTT, FÉLSZÁZ ÚJ KORONAVÍRUS FERTŐZÖTT! Újra 800 felett az aktív betegek száma

52 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 5098 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 611 főre emelkedett. Tegnapról mára csupán 3-an, azaz eddig összesen 3681-en gyógyultak meg.…

ŐK AZ AUGUSZTUSI ÉRDI CSIRKEFOGÓK! Tolvajok és erős emberek a listán
2020. augusztus 21. írta: BoldogÉ

ŐK AZ AUGUSZTUSI ÉRDI CSIRKEFOGÓK! Tolvajok és erős emberek a listán

Ők a legfrissebb körözöttek, akiket a rendőrségi körözési “étlapról” válogattunk. Azokat vettük elő, akiket  augusztus elejétől üldöznek az érdi zsaruk. A különböző típusú bűncselekmények miatt körözött személyek képeit és alapvető adatait tesszük közzé. Azoknak a képeit és adatait tesszük most ki,…

GYŰJTENI FOGOD EZUTÁN ÉRDEN AZ ITALOS PALACKOT? Kötelezően átveszik majd
2020. augusztus 20. írta: BoldogÉ

GYŰJTENI FOGOD EZUTÁN ÉRDEN AZ ITALOS PALACKOT? Kötelezően átveszik majd

Ez is központi állami üzemeltetésű lesz? Szeptember közepén kerülhet a kormány elé az új italcsomagolási hulladék visszaváltási rendszer bevezetéséről szóló előterjesztés - jelentette be Boros Anita az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felelős államtitkára szerdán Budapesten,…

TEGNAP ESTE MEGKAPTÁK AZ ÉRDI ISKOLÁK IS: Járványügyi intézkedések szeptember 1-től
2020. augusztus 18. írta: BoldogÉ

TEGNAP ESTE MEGKAPTÁK AZ ÉRDI ISKOLÁK IS: Járványügyi intézkedések szeptember 1-től

Lassan elkezdődik a tanév, ezért itt volt ideje felhívni az iskolák figyelmét, mit tegyenek a koronavírus járvány kapcsán. Tegnap, azaz hétfőn este fél tízkor küldték el a Kásler-féle minisztériumból az iskolákba a járványügyi intézkedési tervet, amely a következő 2020/21-es tanévre vonatkozik. A…

E MÉZEKBŐL VEHETSZ AZ ÉRDI BOLTOKBAN! Közel 400 mézet vizsgáltak meg
2020. augusztus 18. írta: BoldogÉ

E MÉZEKBŐL VEHETSZ AZ ÉRDI BOLTOKBAN! Közel 400 mézet vizsgáltak meg

A méhészek szakmai szervezete, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) vizsgálta meg a hazai kínálatban szereplő mézeket. Megfelelőnek találták a termékeket. A közforgalmazásban elérhető mézeket vetették alá fizikai-kémiai ellenőrzésnek, közel négyszáz, egészen pontosan 381 hazai és külföldi…

HOLNAP ÉRDLIGETEN SZÚNYOGOKRA VADÁSZNAK! Most a kémián lesz a sor
2020. augusztus 18. írta: BoldogÉ

HOLNAP ÉRDLIGETEN SZÚNYOGOKRA VADÁSZNAK! Most a kémián lesz a sor

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának megbízásából földi kémiai szúnyoggyérítésre kerül sor Érden, a meteorológiai körülmények függvényében a napnyugta utáni órákban. A szolgáltató a földi kémiai gyérítést holnap, azaz augusztus 19-én szerdán végzi, a szolgáltatás végző cég a Rovért Kft. A…

AZ ÉRDI TÖMEGKARAMBOL BETETTE A KAPUT: az M7-esen kemény rendőri fellépés kezdődött
2020. augusztus 16. írta: BoldogÉ

AZ ÉRDI TÖMEGKARAMBOL BETETTE A KAPUT: az M7-esen kemény rendőri fellépés kezdődött

Megelégelték a rendőrök, hogy néhány felelőtlen vagy agresszív sofőr miatt hétvégenként menetrendszerűen történnek balesetek az M7-es autópályán, amelyek miatt minden esetben órákra megbénul a forgalom.  A péntek esti érdi tömegbaleset után motoros járőröket, civilnek látszó rendőrautókat és nagy…

HATALMAS DUGÓKRA KÉSZÜLJÜNK ÉRDEN: szerda délig M0-s lezárás, terelés az érdi lehajtón
2020. augusztus 16. írta: BoldogÉ

HATALMAS DUGÓKRA KÉSZÜLJÜNK ÉRDEN: szerda délig M0-s lezárás, terelés az érdi lehajtón

Ma délután öt órától lezárják az M0 egy szakaszát. Az M0-s autóút déli szektorán, az M1-es autópálya felé vezető oldalon, az M7-es autópálya csomópontjában aszfaltozás miatt ma 17.00 órától szerdáig, azaz augusztus 19-én délig lezárják a főváros felé vezető lehajtó ágat.  Kerülni az M7-es…

süti beállítások módosítása