LEÁLLÁS A BANKOKNÁL: Egy csomó szolgáltatás nem elérhető
2020. február 10. írta: Smitt Róbert Író

LEÁLLÁS A BANKOKNÁL: Egy csomó szolgáltatás nem elérhető

Több magyarországi nagybank mobil applikációja vagy netbankja akadozik, illetve teljesen elérhetetlen. A bankok tájékoztatás szerint már dolgoznak a hiba elhárításán. Több bank ügyfele is jelezte a Pénzcentrum szerkesztőségének, hogy nem vagy csak nehézkesen tudnak belépni a mobil applikációjukkal…

ÉRDI TANÁROK ÉS DIÁKOK, MIT SZÓLTOK EHHEZ? NAT elleni szavalást és útlezárást hirdettek meg
2020. február 10. írta: Smitt Róbert Író

ÉRDI TANÁROK ÉS DIÁKOK, MIT SZÓLTOK EHHEZ? NAT elleni szavalást és útlezárást hirdettek meg

Jövő héten három napon át zengenek a versek az új Nemzeti alaptanterv ellen a Széll Kálmán téren. „Közös szavalással és félpályás útlezárással tiltakozunk a 2020-as NAT bevezetése ellen. A nyilvános, közös és szabad versmondást három egymást követő napon, 2020. február 18-án, 19-én és 20-án 16.00…

CSÜTÖRTÖKÖN ÉLETET MENTHET ÉRDEN: Véradás lesz a Szepes Gyula Művelődési központban
2020. február 10. írta: Smitt Róbert Író

CSÜTÖRTÖKÖN ÉLETET MENTHET ÉRDEN: Véradás lesz a Szepes Gyula Művelődési központban

Véradást szervez február 13-án, 13:00-tól 18:00 óráig a Magyar Vöröskereszt, a Szepes Gyula Művelődési Központban. Véradó lehet, akiegészségesnek érzi magát; rendelkezik a regisztrációhoz szükséges igazolványokkal, adatokkal (személyi vagy más fényképes igazolvány, lakcímkártya, TAJ szám (első…

157 MILLIÓÉRT ÉRKEZNEK GYÓGYÁSZATI ESZKÖZÖK A ROMSICSBA! Örülhetnek az érdi betegek
2020. február 10. írta: Smitt Róbert Író

157 MILLIÓÉRT ÉRKEZNEK GYÓGYÁSZATI ESZKÖZÖK A ROMSICSBA! Örülhetnek az érdi betegek

Hamarosan új eszközök érkeznek a Dr. Romics László Egészségügyi Intézménybe, nettó 157 millió forint értékben. A beszerzést az Egészséges Budapest Program keretében elnyert pályázat tette lehetővé. Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata november elején indította el a közbeszerzési eljárását. Az…

KEMÉNYEN RÁSZÁLLNAK AZ ÉRDI KATÁSOKRA IS: Azt mondják, rengeteg a visszaélés
2020. február 10. írta: Smitt Róbert Író

KEMÉNYEN RÁSZÁLLNAK AZ ÉRDI KATÁSOKRA IS: Azt mondják, rengeteg a visszaélés

Miközben programozók, mérnökök és fodrászok tucatjai választják jelenleg is a katát Magyarországon, az adónem egyre inkább a támadások kereszttüzébe kerül. A NAV láthatóan egyre komolyabban vizsgálódik a katásokat foglalkoztató vállalkozások körében, mindeközben híresztelések kaptak szárnyra az…

RÁNK IS LECSAP A BRUTÁLIS VIHARCIKLON: Veszélyre figyelmeztet a katasztrófavédelem
2020. február 10. írta: Smitt Róbert Író

RÁNK IS LECSAP A BRUTÁLIS VIHARCIKLON: Veszélyre figyelmeztet a katasztrófavédelem

Vasárnap délelőtt érte el Nyugat-Európát a Ciara nevű viharciklon, amely a késő esti órákban Magyarország fölé is megérkezett. Amerre járt, súlyos károkat okozott, ezért gondosan fel kell rá készülni! Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétfőn és kedden országszerte lehet…

KIVÉTELES NYUGDÍJEMELÉS, BÓNUSZ NYUGDÍJ ÉRDEN IS: Ezek a feltételek
2020. február 06. írta: Smitt Róbert Író

KIVÉTELES NYUGDÍJEMELÉS, BÓNUSZ NYUGDÍJ ÉRDEN IS: Ezek a feltételek

Kevesen tudják, de a magyar nyugdíjrendszerben kérhető nyugdíjemelés méltányosságból, valamint évente egyszer segélyt is kérhetnek a munka világától visszavonult idősek. Érdemes ismerni a nyugellátásokkal kapcsolatos méltányossági lehetőségeket még azoknak is, akik maguk nem érintettek. A…

ELLEPTÉK A NYUGDÍJAS KLUBOKAT AZ ÉRDI RENDŐRÖK! Mutajuk, miért
2020. február 06. írta: Smitt Róbert Író

ELLEPTÉK A NYUGDÍJAS KLUBOKAT AZ ÉRDI RENDŐRÖK! Mutajuk, miért

Négy város szépkorúit várták az érdi rendőrök. A négy települést érintő prevenciós előadássorozatot a csalások megelőzése érdekében hívta életre az Érdi Rendőrkapitányság. A nyugdíjas klubokba, művelődési házakba szervezett rendezvényeken élményszerű bemutatóval, tájékoztatókkal várták az…

100 EZER FORINTOT IS SPÓROLHATNAK A KATÁSOK: Érden így csökkenthetik az iparűzési adójukat
2020. február 06. írta: Smitt Róbert Író

100 EZER FORINTOT IS SPÓROLHATNAK A KATÁSOK: Érden így csökkenthetik az iparűzési adójukat

A tételes kisadózó vállalkozások (katások) február 15-éig módosíthatják az iparűzési adó fizetését százalékosról tételesre, vagyis évi 50 ezer forintra. Ezzel akár százezer forintot is megspórolhatnak. A tételes katát választók jelentős része késlekedik azzal, hogy a települési önkormányzatnál…

NAGYTAKARÍTÁSBA KEZD A VODAFONE A HUAWEI MIATT: Minket is kellemetlenül fog érinteni
2020. február 06. írta: Smitt Róbert Író

NAGYTAKARÍTÁSBA KEZD A VODAFONE A HUAWEI MIATT: Minket is kellemetlenül fog érinteni

Eltávolítja európai maghálózatából a Huawei már használatban lévő berendezéseit a Vodafone. A lépés a szolgáltató magyarországi leányvállalatát is érintheti, egyesek szerint azt a legkellemetlenebbül. Minden használatban lévő Huawei-eszközt eltávolít európai maghálózatából a brit székhelyű Vodafone…

süti beállítások módosítása