Példákkal segít elkerülni a hibákat a NAV
2017. június 26. írta: Cseri Pál

Példákkal segít elkerülni a hibákat a NAV

adotraffipax.jpg

Havonta tesznek közzé olyan eseteket, amelyekből tanulhatnak a vállalkozók, hogy ők már ne hibázzanak.

Új rovatot indított honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), minden hónapban közzéteszik azokat az eseteket, ahol az ellenőrzéseknél hibákat tapasztaltak, és amelyek segíthetnek a vállalkozásoknak a szabályok betartásában - hívta fel a figyelmet Kiss Péter András, a NAV adószakmai szóvivője az M1 aktuális csatornán hétfőn.

A Tudjon róla! Segíthet! című rovatban található első három esetet ismertetve a szóvivő kiemelte: Fejér megyében a tanfolyamot, oktatást és képzést szervezők ellenőrzésekor kiderült, hogy a vizsgált 19 vállalkozás 42 százaléka nem adott számlát; volt két olyan egyéni vállalkozó, akiket a bírság mellett emiatt kizártak a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) fizetők köréből is.

Egy másik eset kapcsán Kiss Péter András közölte, ellenőrzésre számíthatnak azok a cégek, amelyek gyakran jelentik ki és be alkalmazottaikat.

A szóvivő felhívta a figyelmet a NAV honlapjának főoldalán szintén megtalálható ADÓtraffipax rovatra is, ahol megyékre lebontva előre közlik, hogy melyik időszakban hova mennek ellenőrizni a NAV munkatársai, és mit vizsgálnak. A tájékoztatás március óta működik, az adóhatóság mintegy 120-szor hirdetett meg célzott ellenőrzést.

A tapasztalatok szerint a bejelentett alkalmazottak és a kiadott nyugták száma, illetve az adóbevételek is nőttek, az ADÓtraffipax javítja az adómorált - mondta Kiss Péter András, hozzátéve, hogy az előre közöltek mellett továbbra is folytat váratlan ellenőrzéseket a NAV.

Az adószakmai szóvivő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kitért arra: a NAV munkatársai a helyszíni ellenőrzések után megvizsgálják a vállalkozások bevallásait is, tehát van utólagos nyomon követés.

 

Címlapfotó: munkaugyerthetoen.blog.hu

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr9412621929

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása