Bács vs. Boldogulj Érden első találkozó zajlott a bíróságon MA!
2017. szeptember 08. írta: BoldogÉ

Bács vs. Boldogulj Érden első találkozó zajlott a bíróságon MA!

bold-erden-fb-eredeti.jpg

Egyelőre nem hozott eredményt a Bács Istvánék és a Boldogulj Érden portál kibékítésére tett jogi kísérlet és ebből kifolyólag tárgyalás lesz.

A budaörsi bíróságon jelentünk meg ma, tekintettel arra, hogy Bács István alpolgármester szerint nagy nyilvánosság előtti rágalmazás áldozata lett a kölcsönéről írt cikkünk által. Ez szerinte bűncselekmény.

Ma délelőtt meg is történ a békéltető tárgyalás, ahol nem közeledtek az álláspontok, Bácsék ugyanis mindenféleképpen szeretnének elégtételt venni írásunkért.

Természetesen, ha Bács alpolgármester szeretne eddigi cikkeinkben feltett kérdéseinkre illetve felvetéseinkre reagálni, nagyon szívesen teret adunk a véleményének a honlapunkon is, függetlenül attól, hogy az adott kérdés képezi-e a majdani tárgyalás témáját.

Továbbra is az a legfőbb kérdés szerintünk, hogy az érdi adófizetőktől kapott havi 1 milliós jövedelme mellett nem érzi-e morális kötelességének, hogy minél hamarabb visszafizesse a kapott kölcsönt.

A mai események fényében valószínűleg per el fog indulni, ahol a bíróság fogja kimondani, hogy az alpolgármesternek jogos volt-e a felháborodása, és hogy  cikkünk valóban csökkentette-e az érdiek szemében a politikus társadalmi megítélését.

A bíróság  ítéletet fog hozni, a társadalmi megítélést természetesen Önökre bízzuk elsősorban.

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr8812811570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása