A közmunkások megbélyegzését előíró jogszabályt semmisített meg az Alkotmánybíróság
2017. november 09. írta: BoldogÉ

A közmunkások megbélyegzését előíró jogszabályt semmisített meg az Alkotmánybíróság

kozmunkasok-24-hu.jpg

A megsemmisített törvény szerint kizárhatták három hónapra azt a közmunkást, aki nem tartja rendben a lakókörnyezetét.

Az a legfelháborítóbb az egészben, hogy volt képe a kormánynak ilyen formában beletenni a törvénybe.

„Hátrányos megkülönböztetéshez vezet, hogy a vizsgált törvény szerint három hónapra ki kell zárni a közfoglalkoztatásból azt, aki nem tesz eleget a lakókörnyezete rendben tartására vonatkozó önkormányzati rendeletben előírt kötelezettségének” -írja az MTI.

Helyes, mert aki nem közmunkásnak, neki nem kell rendbe tenni a kertjét például, vagy nem a kuka mellé letenni a szemetet?

Ennyi erővel eddig bemehettek a közmunkás otthonába, megnézni, hogyan süti a rántottát, és ha nem úgy, ahogy az ellenőrnek tetszik, puff, kiebrudaltál a rendszerből. Oké, ez a példa kicsit szélsőséges, de jól mutatja, milyen irányba mozdulhatott volna el a dolog.

Ráadásul:

„Az Ab határozata rögzíti, hogy a közfoglalkoztatottak többnyire a legkiszolgáltatottabb réteghez tartozó, nehéz anyagi helyzetben lévő, a minimálbérnél is kevesebbet kereső emberek.”

Nem elég, hogy annyi pénzt keresnek, amennyiből senki nem tud megélni ma az országban, de még porig is alázták őket, ilyen feltételekkel, úgy bántak velük, mintha gyerekek lennének.

És ha továbbmegyünk:

„Nincs ésszerű indoka annak, hogy az álláskeresők körén belül kizárólag a közfoglalkoztatottakra vonatkozóan különleges életvezetési szabályokat írjon elő a jogalkotó - mondták ki. A vagyoni helyzet szerinti rejtett diszkrimináció esete valósul meg azzal, hogy ténylegesen csak a hátrányos anyagi helyzetben, kiszolgáltatottságban élőkre vonatkozik a munkavégzéstől független - önkormányzati rendeletekben rögzített - feltételek teljesítését előíró törvényi rendelkezés.

Az Ab kiemelte: nem lehet közérdekre hivatkozással az egyén szabadságát, alapjogait indokolatlanul sértő feltételeket előírni. Így ebben az esetben sem fogadhatók el a munkával összefüggésben nem álló, a magánszférához való jogot szükségtelenül korlátozó életvezetési előírások.”

Arra majd kíváncsiak leszünk, hogy az eddigi bevett gyakorlaton tényleg fognak-e változtatni az önkormányzatok, vagy marad minden kizárólag a papíron.

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr5913218111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása