KEMÉNY FEKETÉZŐK! Érden melyik szakmákban isszák a legtöbb kávét?
2018. július 14. írta: BoldogÉ

KEMÉNY FEKETÉZŐK! Érden melyik szakmákban isszák a legtöbb kávét?

kave-hatalmascsesze.jpg

Tudtad, hogy hivatásunktól is függhet, hogy mennyi kávét fogyasztunk naponta?

Egy, a témában elvégzett kutatás szerint a legtöbb kávét az újságírók, a tanárok (talán ez lehet az oka a tanári szobák oly jellemző kávészagának), a rendőrök (akik minden bizonnyal egy fánkot is elfogyasztanak mellé), és a vízvezetékszerelők isszák. (Ez utóbbiak pedig bizonyára azért, mert ahány helyre kihívják őket a nap folyamán, annyiszor is kínálják meg egy csésze gőzölgő kávéval.)

Az e szakmákba tartozók nem kevesebb, mint öt csésze feketét is ledöntenek naponta.

Utánuk következnek a sorban az egészségügyi dolgozók, élükön a nővérkékkel a maguk három-négy csészéjével, a cégvezetők és a telefonos ügyintézők.

A rendszeresen kávét ivók sorában utánuk kullognak a számítástechnikai szakemberek, illetve az autósofőrök a napi egy-két csészéjükkel.

A szakembereket azonban igencsak megosztja a kérdés: mennyire egészséges, vagy káros a kávé fogyasztása, és mekkora az ajánlott ideális mennyiség?

Az általános vélemény szerint azonban csak négy csésze megivásán túl kockáztatjuk a magas vérnyomás és a dehidráltság veszélyét. Kisebb mennyiségben pedig még jót is tesz: antioxidáns tartalmának köszönhetően hatékonyan csökkenti a szívproblémák kialakulásának kockázatát.

Egy tízezer fős kérdőívből az is kiderült, hogy az emberek 85%-a rendszeresen megiszik naponta három csésze kávét, 70%-uk pedig azt állítja, ha kimarad a napi koffeinadag, az negatívan befolyásolja a munkájukat is.

Nem is gondolnád, milyen termékekben van még koffein!

És te mennyi kávét iszol?

Forrás: itt

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr8214113305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása