CSAKÚGY MÉGSEM FÚRHATSZ KUTAT ÉRDEN: Alkotmányellenes a vízgazdálkodási törvény módosítása
2018. augusztus 29. írta: BoldogÉ

CSAKÚGY MÉGSEM FÚRHATSZ KUTAT ÉRDEN: Alkotmányellenes a vízgazdálkodási törvény módosítása

kerti-kut.jpg

Alkotmányellenes a vízgazdálkodási törvény júliusban megszavazott módosítása - mondta ki Áder János köztársasági elnök indítványa nyomán az Alkotmánybíróság (Ab) szerdán közzétett határozatában.

Az államfő előzetes normakontrollra vonatkozó indítványa szerint alaptörvény-ellenes a megszavazott, de még ki nem hirdetett törvénymódosítás azon rendelkezése, amely szerint 80 méteres mélységig bejelentés és engedély nélküli létrehozható vízi létesítmény.

Az Ab alkotmányellenességet megállapító határozatának indokolásában rámutatott: az állam alaptörvényből fakadó kötelezettsége a felszín alatti vizek mennyiségi és minőségi védelme, valamint a vízhasználat jövő generációk érdekeit is figyelembe vevő szabályozása. A törvénymódosítás célja - az állampolgárokat sújtó felesleges adminisztratív terhek csökkentése és az ellenőrzés hatékonyságának növelése - más módon is elérhető.

A felszín alatti vízkészletek mennyiségi és minőségi értelemben is végesek és csak korlátozottan képesek megújulásra. Magyarországon a fúrt kutak létesítése 1960-tól engedélyhez kötött. A hatóság így követheti nyomon, milyen mértékű vízhasználat engedélyezhető a vízkészlet veszélyeztetése nélkül.

A hatóságok az előzetes engedélyek révén határozhatják meg, hogy milyen technológia alkalmazásával, milyen mélységben lehetséges új kutak biztonságos létesítése. Az állami kontroll nélkül történő, ellenőrizhetetlen vízkivételek az ökoszisztémák károsodásához vezethetnek. Továbbá a törvény a vizek minőségromlásán túl közegészségügyi kockázatokkal is járhat.

A már elért védelmi szinthez képest visszalépést jelent, ezért alaptörvény-ellenes az a szabályozás, amely előzetes engedélyezési eljárás helyett utólagos hatósági ellenőrzéssel kívánja biztosítani a felszín alatti vizek megőrzését.

Az Ab szerint már a jelen generációk életfeltételeit is közvetlenül befolyásolhatja az engedély nélkül, ezáltal a szakmai és minőségi előírások figyelmen kívül hagyásának lehetőségével létesíthető kutak által előidézett minőségi állapotromlás kockázata. Az előzetesen beszerzendő engedélyek nem csupán a vizek mennyiségére vonatkozóan nyújtanak információt a hatóságoknak, hanem takarékos vízhasználatra is ösztönözhetnek, például a vízkészletjárulék fizetésének kötelezettségével.

A határozat teljes szövege elérhető az Alkotmánybíróság honlapján (alkotmanybirosag.hu).

(via mti)

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr3514210137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása