CSATORNAPÉNZ: RENDKÍVÜLI ÜLÉS DIÓSD! Bogó polgármester képviseli a diósdiak érdekeit?
2018. szeptember 24. írta: BoldogÉ

CSATORNAPÉNZ: RENDKÍVÜLI ÜLÉS DIÓSD! Bogó polgármester képviseli a diósdiak érdekeit?

csatornazas-erden-aradszkivideobol.jpg

Ma kerül sor Diósd Város Képviselőtestületének rendkívüli közgyűlésére.

Egyetlen napirendi pont szerepel a mai napon, neveztesen:

Diósd Város Víziközmű Társulat 2017. évi beszámolójáról, valamint az elszámolási eljárással kapcsolatos teendőkről.

Az ülés időpontja 18.30 óra, helyszín: Kék Géza Művelődési Ház

A beszámolóval kapcsolatosan meghívták Sohajda Lajost, a Diósdi Víziközmű Társulat Intézőbizottságának Elnökét.

Az ülés rendhagyó módon került összehívásra, mert egyes ellenzéki képviselők követélésére hívta össze Bogó polgármester, mint azt egy ellenzéki képviselő kérdésünkre elmondta.

Az egész projektről meglehetősen kevés információ áll rendelkezésre, a polgármester és a jegyző gyakorlatilag hárítanak, mondván nekik ehhez szinte semmi közük, nem igazán állnak ki a lakosság mellett, akik az ellenzéki képviselőkkel egyetemben sok kérdést tettek fel  Sohajda úrnak.

Erre várnak részletes beszámolót, de attól tartanak, hogy el akarják az egész ügyet mismásolni. A napirend is csupán annyi, vegyék tudomásul a beszámolót és a Társulat végelszámolása induljon el, mint fentebb látható.

Teljesen jogos a diósdiak azon elvárása, nem lehet anélkül dönteni, hogy érdemi információkat nem kapnak a pénzügyi folyamatokról.

Ha megnézzük a Társulat oldalát, alig van közérdekű információ, ráadásul a beterjesztett beszámoló fordulónapja is 2016. dec. 31., ami 2018 szeptemberében meglehetősen aggályos.

Az abban található több tíz milliós negatív eredményt ki fogja rendezni?

Igaz ugyan, hogy a beruházást átadták, de a pénzügyi elszámolás nem történt meg, ráadásul olyan súlyos kérdések is felmerülnek, hogyan fordulhat elő, például az alaptőke sincs befizetve.

A kezdeményezők egy bizottság felállítását javasolják, hogy betekintsenek az adatokban, akkor lehet szó a projekt pénzügyi rendezéséről.

Bogó és Sohajda urak, Önök szerint a diósdiak ennyit érdemelnek?

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr2214259757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása