HŰTŐT, FAGYASZTÓT, MOSÓGÉPET VENNÉL ÉRDEN?! Le ne maradj az ingyenpénzről!
2018. október 20. írta: Cseri Pali

HŰTŐT, FAGYASZTÓT, MOSÓGÉPET VENNÉL ÉRDEN?! Le ne maradj az ingyenpénzről!

huto.jpg

Érdről november 19-én 10 órától 14 óráig lehet benyújtani a pályázatokat.

Három támogatási kategóriában 20-45 ezer forint közötti vissza nem térítendő támogatást osztanak ki energiatakarékos hűtő, fagyasztó és mosógép cseréjére az Otthon Melege program novemberben újranyíló fordulójában, mivel az adófizetők a tavalyi pályázat 600 milliós eredeti keretét idén 2 milliárd forintra emelték.  Pályázni november 5. és 19. között kizárólag elektronikusan lehet majd és az egyes térségekben csak egy adott napon, mindössze 4 órán keresztül lehet majd benyújtani a támogatási kérelmeket.

Összesen országosan 2 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást osztanak ki, ami több mint háromszorosan a tavalyi induló keretösszegnek.

Három kategóriát különítenek el a program meghirdetésekor. Az A+ kategóriában háztartásonként 20 ezer forintra, az A++-ban 40 ezer forintra, az A+++ kategóriában pedig 45 ezer forint támogatásra lehet pályázni. Számítások szerint attól függően, hogy ezek közül milyen energiaosztályú berendezést választ egy család, évente akár 12-20 ezer forint megtakarítás is elérhető.

A pályázati kiírást és útmutatót már közzé tették a www.hgcs2017.nfsi.hu weboldalon. A pályázatokat régiónként eltérő időpontokban november 5. és 19. között lehet benyújtani, kizárólag elektronikusan, ügyfélkapun a rendelkezési keret kimerüléséig.

(mti/portfolio)

 

A fotó illusztráció

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr8714312445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása