HAMAROSAN BECSENGETNEK ÉRDEN IS: félhavi minimálbér az iskolakezdés ára
2019. augusztus 17. írta: Smitt Róbert Író

HAMAROSAN BECSENGETNEK ÉRDEN IS: félhavi minimálbér az iskolakezdés ára

iskolakezdes_1.jpg

Két hét múlva becsengetnek – a szülőknek mélyen a pénztárcájukba kell nyúlniuk, ha mindent be akarnak szerezni szeptember elejére.Az áruházak iskolakezdési akcióiról szóló szórólapjaival már augusztus első felében találkozhatunk – a bevásárlóközpontok kedvezményes áron kínálják az iskolatáskákat, a füzetek és ceruzákat, szóval mindent, ami az iskolakezdéshez szükséges. Egy iskolás felszerelése azonban nem olcsó, a nyár utolsó hónapjában mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a szülőknek, hogy gyermekeik mindennel ellátva ülhessenek be az 

iskolapadokba.

Tízezreket hagynak az üzletekben a szülők

Az iskolakezdés anyagai terhei alapvetően két tételből állnak össze:

  • tanszerek,
  • iskolatáska.

A REGIO Játék felmérése szerint a magyar családok nagyságrendileg ugyanannyit költenek a tanszerekre, mint az iskolatáskára, az összeg mindkét esetben 5-15 ezer forint között mozog. A vállalat adatai szerint minden ötödik szülő akár 30 ezer forintot is kifizet az alapvető tanszerek (ceruza, radír, füzetek) beszerzésére.

A szülők döntő többsége viszont csak akkor vásárol iskolatáskát, ha az feltétlenül szükséges. A gyermekjátékokat forgalmazó cég adatai azt tükrözik, hogy a család csak abban az esetben dönt egy új táska vásárlása mellett, ha a régi már elkopott, vagy a gyermeknek nagyobbra van szüksége.

Tavaly közel 50 ezer forint volt a beiskolázás

Egy alsós gyerek iskolakezdéssel kapcsolatos kiadásai 2018-ban 48 ezer forintot, egy felsősé 61 ezer forintot tettek ki – ez az adatpáros már a Deloitte felméréséből derül ki. Érdekesség,

az Egyesült Államokban 519 dollár, azaz közel 150 ezer forint a beiskolázás teljes költsége.

Az adatok alapján kijelenthető: a nyár végén és szeptember elején a szülők akár egy félhavi minimálbért is elkölthetnek a gyermekük iskolaszereire. A REGIO Játék mutatói hasonlóságot mutatnak a Deloitte adataival, a játékforgalmazó vállalat felmérése szerint minden harmadik szülő vásárlása után a blokkon ötvenezres nagyságú összeg szerepel.

Ma Magyarországon a nettó havi minimálbér – kedvezmények nélkül – 99 085 forint. További hozzájárulásokkal és kedvezményekkel ez az összeg magasabbra is rúghat, két eltartott gyermek esetén az összeg 40 ezer forinttal is nőhet.

Segítség a gyereknek, segítség a szülőnek

Az iskolakezdés nagy költségei sok családnak nehézséget okoznak; a táskák és tanszerek beszerzései költsége több tízezer forintra is rúghat. Számos nemes kezdeményezés igyekszik segíteni a hátrányos helyzetű családokon, hogy az ő gyermekeik se szenvedjenek hiányt, és egyenlő esélyekkel vághassanak neki az új tanévnek.

Az Ökumenikus Segélyszervezet már meg is kezdte a rászoruló családokat segítő tanszercsomagok összeállítását, a tollakat és füzeteket a 1353-as adományvonal hívóinak nagylelkű felajánlásaiból szerezték be.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat pedig a hónap végén indítja el a „Neked Adom” című kampányát, amelyben a szervezet jó állapotú író- és rajzeszközöket, iskola- és sportszereket, táskákat vár. Ezeket a nehéz helyzetben élő kisdiákoknak juttatja majd el.

Pár nappal ezelőtt pedig az Auchan szervezett tanszergyűjtő akciót, melyhez bárki csatlakozhat iskolakezdési eszközök felajánlásával.

A teljes cikket ide kattintva olvashatja el

A fotó illusztráció

Itt léphetsz be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljerden@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr8115013746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása