Megnyújtotta eladóinak munkaidő skáláját az Aldi: ebből is látszik, egyre nagyobb szükség van az eladókra. A legrövidebb heti munkaidő boltjaiban 10 óra, aminek napi átlaga 2 óra, de van már 40 órás munkarend is: eddig egyik sem volt nála. A Lidlnél pedig nem találtuk a régebbi 3 órás részmunkaidőt. Ennek ellenére összességében elmondható, hogy csökkent a részmunkaidősök száma a boltokban statisztika szerint.
Nincs igazán nagy keletje a boltos világban a részmunkaidőnek, az elmúlt években csökkent is a számuk, ettől függetlenül nagyobb a súlya, mint sok más területen a gazdaságban. A statisztika szerint a nemzetgazdaságban a 4 millió alkalmazottból 205 ezer a részmunkaidős, ami 5 százalékos arány. A boltos világ 308 ezer alkalmazottjából a részmunkaidősök száma 25 ezer, de öt esztendővel ezelőtt még 30-35 ezer között mozgott - olvasható a Blokkk.com friss közleményében.
A nagyobb boltosoknál sokkal több a részmunkaidős
A négy főnél nagyobb boltos vállalkozások alkalmazottainak körében ugyanakkor már 20 százalék körül mozog a részmunkaidősök aránya. Így ők azok, akik - nyilván magasabb órabérért, mert anélkül nem megy - a legtöbb részmunkaidőst foglalkoztatják.
Ugyan minden boltosnak jobb lenne több részmunkaidős dolgozó (ha több ember is van nála), hiszen a nap folyamán erősen hullámzik a forgalom, de az eladók a munkaerőhiány közepette bizonyára a több pénzre, a teljes munkaidőre hajtanak. És ma ők az urak a munkaerőpiacon. Ráadásul sok boltos nem kockáztat sokat a beosztás kicentizésével, hiszen nagy a fluktuáció. Inkább legyen több munkáskéz, már amikor és ahol lehet, mert ha lelép valaki, könnyebb orvosolni a hiányát.
A nagyláncok vadul kergetik a részmunkaidős bolti dolgozót
Az Aldi megint robbantott egyet, de most nem a bérrel, hanem a munkaidő beosztásával. Szinte bármikor és bármennyit lehet nála dolgozni és feltehetően nem elsősorban a nyugdíjasokra hajt, bár ki tudja, hiszen piszok nehéz fizikailag egy diszkontban az eladótéri munka.
A Lidl, aki munkaidő rövidségben eddig rekorder volt, nem hirdet már 3 órás részmunkaidőt, de azért nála is akad bőven. A Sparnál is válogathat a jelentkező, hiszen ha a honlap keresője jól működik, akkor zömében 40 óránál rövidebb a munkaidős álláshirdetés.
A Penny településeket ad meg, ahol dolgozót keres, a települést be kell ikszelni. Hát mi beikszeltük az összeset, honlapja pedig szorgosan egy listát készített, az összes pozícióval.
Az Auchan az árufeltöltő álláshirdetései között többségében teljes munkaidőt jelöl meg, de van több munkakör, ahol hiányzik a munkaidőre vonatkozó információ. A pénztárosoknál teljes és részmunkaidőt egyaránt megad. Így nem lehet kiolvasni a részmunkaidő pontos igényt.
A Tescónál nem derül ki a részmunkaidők hossza első pillantásra, de feltehetően rugalmasak ebben, erre azért lehet következtetni hirdetéseik körítéséből is.
Úgy tűnik, részmunkaidőben a diszkontok a legvastagabbak, de könnyen lehet, hogy a Spar is erős benne.
A fotó illusztráció
Itt léphetsz be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljerden@gmail.com címre.
Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!