HÜLYÉNEK NÉZIK A TANÁROKAT ÉRDEN IS? Miután bemutatták a NAT-ot, megengedik,hogy kérdezhessenek
2020. február 24. írta: Smitt Róbert Író

HÜLYÉNEK NÉZIK A TANÁROKAT ÉRDEN IS? Miután bemutatták a NAT-ot, megengedik,hogy kérdezhessenek

nonat.jpg

Ahogy már az lenni szokott, áll a bál a Nemzeti Alaptanterv miatt, de már nem csak a pedagógus szakmában, hanem szélesebb társadalmi körben is. Van vele gond elég, mint az mi is megírtuk nemrég, sikerült beletenni például a pálinkafőzés nemes tudományát itt NAT-be, ami azért elég kemény üzenet a jövő generációi számára. Olyan az egész, mintha direkt szórakozni akarnának a gyermekeinkkel, avval, hogy milyen minőségű tudást szerezhetnek meg általános iskolában, ami nagyon dühítő.  Most eljutottunk odáig, hogy megírták az új alaptantervet, kihirdették, és jól figyeljenek, ezek után megyei konferenciákat szerveznek, hogy ugyan mit szólnak hozzá a pedagógusok. Komolyan, a pofánk leszakad!

Majdnem egy hónappal az után, hogy megjelent az új Nemzeti Alaptanterv, a kormány által létrehozott Nemzeti Pedagógus Kar bejelentette, hogy szakmai rendezvénysorozatot indít róla. A tanárok személyesen találkozhatnak az alaptanterv készítőivel, és kérdezhetnek tőlük – írja a Magyar Nemzet.

A konferenciát minden megyében megrendezik, a tervek szerint a minisztérium képviselői, illetve „lehetőség szerint” Hajnal Gabriella miniszteri biztos részvételével. A rendezvényeken kérdőíves felmérést is készítenek, majd azt eljuttatják a minisztériumhoz- írja a hvg.

Tessék? Nem a megírás után rögtön kellett volna ezt megtenni, hogy esetlegesen korrigálni lehessen a hibákat? Vagy már eleve az elkészítése előtt megfuttatni egy vázlatot szakmán belül, hogy ugyan már kedves pedagógusok, mit szóltok hozzá? Uram bocsá -igaz, ezt még egy kormány sem tette meg- megkérdezni az írószervezeketet, hogy ők mit mondanak például az irodalmi részre, vagy még durvábbat mondok: felkérni őket, hogy segítsenek kidolgozni azt?

És ezeken a szeánszokon még kérdőívezés is lesz, hűha! Reméljük, nem kell majd felírnia a nevét a kérdőívre a tanároknak, mert akkor könnyen lecsaphatnak arra a pedagógusra, akinek nem tetszik ez az egész. Ja, vagy ez lenne a kérdőívezés lényege? Mert más már nem nagyon lehet, hiszen a NAT már megjelent, módosítani aligha lehet rajta. De még ezek mellett is fennáll annak a veszélye, hogy listázzák azokat, akik szemtől szembe keményen bekérdeznek. 

Lehet mondani, hogy ez már paranoia, de ez a rendszer, ez a ferde demokrácia a paranoiára épül, ez az alapja.

 

A fotó illusztráció

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr1715489578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása