A KORONAVÍRUS ERŐSÍTETTE A FIDESZT! A járványba belebetegedtek az ellenzéki pártok
2020. március 28. írta: BoldogÉ

A KORONAVÍRUS ERŐSÍTETTE A FIDESZT! A járványba belebetegedtek az ellenzéki pártok

orban-viktor-pinter-mti-fischerzoltan.jpg

Magán a kijelentésen csak azok lepődnek meg, akik nincsenek otthon a társadalom reakcióival. Egyszerűen az emberek a bizonytalanságot nem szeretik.

Évek óta nem volt, hogy ilyen kevesen mondták volna, elégedetlenek a kormánnyal, derül ki a Népszava által megrendelt felmérésből. Mindössze 38 százalék szerint mennek rossz irányban a dolgok, amiről jelen esetben legkevésbé a kabinet tehet, egész egyszerűen a közvéleményt megfordította a vírus. Vészhelyzetben az emberek zöme hinni akarja, hogy a kormány sikerrel oldja meg a problémát. Ennek a társadalmi pszichózisnak köszönhetően a magyarok háromnegyede szerint a kormány jól kezeli a vírushelyzetet – következésképp az általános politikai elégedetlenség is alábbhagyott.

Ami ebből a politikai pártoknak fontos, egyrészt elillant a választási részvételi kedv: a februári 75 százalékos választási kedv után, most csak 48 százaléknyian mennének el. 

Ennek megfelelően a pártok támogatottsága is jelentősen átalakult. A kormánypárt a március elejéhez képest nőtt, az akkori a teljes népességben mért 29 százalék most 1 százalékpontot izmosodott, míg a biztos pártválasztók körében 4 százalékponttal – 48 százalékról indulva – növelte támogatottságát. 

partoknepszeruseg-2020marcvege.jpg

A többi párt népszerűségének változását elnézve is úgy tűnik, hogy az a döntő, volt-e a már kormányzati tapasztaltuk: ha igen, akkor a választók szemében eleve alkalmasabbnak látszanak a vírusküzdelemre. Így az MSZP és a Demokratikus Koalíció március eredményei nem változtak, a Jobbik egy csöppet gyengült, a legtöbbet a Momentum vesztett. A Publicus Intézet úgy találta, hogy a teljes népesség körében március elejei nyolc százalékos támogatottságának több mint a felét elvesztette, a pártot kedvelő biztos szavazók 12 százalékos aránya pedig harmadára apadt.

 

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr4015567150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.