KORONAVÍRUSOS KÍSÉRLETI NYULAK LESZÜNK? 400 ezer kínai gyógyszert próbálnak ki itthon
2020. április 04. írta: BoldogÉ

KORONAVÍRUSOS KÍSÉRLETI NYULAK LESZÜNK? 400 ezer kínai gyógyszert próbálnak ki itthon

dobozok-repteren-szijjarto-fboldal.jpg

Érkeznek a cuccok Kínából, Szijjártó Péter külügyminisztert olvasva, azt hihetné az ember, mintha a jótékony kínaiak ingyen adnák ezeket.

Ma éppen azt jelentette be, hogy mintegy 4 millió maszk, több mint 400 ezer védőruházat, 100 ezer védőszemüveg, 30 ezer pár kesztyű és több mint 6 ezer arcvédő plexi érkezett.

Azt már mi tesszük hozzá, mikor máskor, mint a járvány kellős közepén (sic!)

Az érdekes megjegyzés ezután jön, ugyanis azt írja közösségi oldalán:

“A repülőgépek emellett 400 ezer darabot hoztak abból a gyógyszerből, amelynek tesztelése és fejlesztése Kínában zajlott és az alkalmazása a nemzetközi kutatások szerint ígéretes lehet a koronavírusos betegek kezelése során.

Kína mindössze 4 országnak adott ebből a gyógyszerből, ezek közül Magyarország az egyik. A ma érkezett mennyiség tízezer beteg ellátásához elegendő.”

Most akkor ez egy igazoltan hatásos, vagy itt fogják még tovább tesztelni? Kísérleti nyulak leszünk?

(A Külgazdasági és Külügyminisztérium arról nem adott tájékoztatást, hogy milyen szer érkezett Kínából.)

fotó: Szijjártó Péter Facebook oldala

 

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr4115592002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása