Ha valakinek voltak is illúziói azzal kapcsolatosan, hogy a kormánynak és azon belül is annak vezetőjének Orbán Viktornak mit jelent a munkaalapú társadalom, akkor az újabb maflást, vagy inkább gyomrost kapott ma hajnalra virradóra.
Ismét bebizonyosodott, hogy a munkáltatóknak a lehető legnagyobb mértékben kiszolgáltatják a magyar munkavállalókat a magyar politikai döntéshozók.
Nézzük a közvetlen előzményeket!
A legnagyobb dilemmát a járvány kapcsán eddig az jelentette, hogy arra az időre, amíg nem tudnak dolgozni a munkavállalók különböző, a járványra visszavezethető okok miatt, ki fog a dolgozóknak fizetést, jövedelmet adni.
Az egyik reprezentatív szakszervezet alelnöke kérdésünkre elmondta, hogy 2015-ben történt egy változtatás a Munka Törvénykönyvében, amelyben természetesen a munkáltatóknak kedvezett a kormány, amely azt mondja ki, hogy vis maior esetében nem kell a dolgozóknak bért fizetniük, és bizony a koronavírus járványhoz nagyon sok vis maior helyzet kapcsolódhat.
Itt nagyon fontos megjegyezni, hogy az alapbért vagy alapbér egy részét fizetik a cégek több helyen, de az összes bónusztól, a jelenléthez köthető pótlékoktól nagy valószínűséggel elesnek a dolgozók, és ez komoly terhet róhat a családokra, hiszen most, hogy az iskolákat, óvodákat bezárták, gondoskodni kell a gyermekről, valakinek, és itt rendszerint az anyákról van szó, nekik otthon kell maradniuk. A jelenlegi tevékenységbeli, nyitvatartásbeli korlátozások alá eső válalkozásokról nem is beszélve.
Amikor megalkották Orbánék az első rendelkezéseket, már lehetett látni az irányt, hogy merre tartanak, akkor még a rendeletük úgy fogalmazott, hogy a szabályozás a kihirdetett veszélyhelyzet idejére, valamint az azt követő 30 napra lesz érvényes. A 47/2020. (III. 18.) rendelet első 3 pontja lényegében azt jelentette, hogy döntő kérdésekben a munkáltatót nem köti sem a munka törvénykönyve, sem a meglévő kollektív szerződés. Ez a szóban forgó rendelet gazdasági okokra hivatkozva szinte teljhatalommal ruházta fel a munkáltatókat. Ami rendkívül veszélyes, ugyanis a munkavállalók alárendelt helyzetben vannak a munkáltatóval szemben és egyedül szinte soha nem alkuképesek.
Közben már napvilágot láttak egészen elképesztő elképzelések, ugyanis egy brutálisan kemény javaslatot tett le az asztalra a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), szeretnék ennek megfelelően átíratni a munkajogi szabályokat. Mindezt a mostani válságra hivatkozva terjesztették elő.
Döbbenten olvasták a szakszervezetek ezt az elképesztő, többpontos javaslatot, a tervezet első olvasatra nem más, mint rabszolgatörvény a négyzeten - közölte felháborodva a Magyar Szakszervezeti Szövetség.
És elérkeztünk a ma hajnali időponthoz, talán úgy gondolták, hogy ilyenkor nem fog ezzel foglalkozni senki!
Miután a kormány egyértelműen Orbán Viktor irányítása alatt áll, nyugodtan azonosíthatjuk vele a meghozott 104/2020. (IV. 10.) Korm. rendeletet, ami a fentebb elemzett 3 héttel ezelőtti rendeletet kiegészíti. Magát a Munkatörvénykönyvét úgy módosítja, hogy az eddigi maximum féléves munkaidőkeret helyett a munkáltató legfeljebb huszonnégy havi munkaidőkeretet elrendelhet.
A magyar munkavállalókkal szembeni hozzáállást jelzi, hogy egyetlen utalás sincs arra vonatkozóan, hogy ezt mondjuk csak a krízissel, bizonyítottan érintett cégek alkalmazhatnák.
Sőt a rendelet szerint a munkáltató, az ezen rendelet hatályba lépését megelőzően elrendelt munkaidőkeretet is ilyen időtartamra is meghosszabbíthatja. Egyelőre a rendelkezés a pihenőidővel, pihenőnapokkal kapcsolatos rendelkezésekhez nem nyúlt hozzá, persze ezek után nme leszünk meglepve, ha legközelebb már ezt is módosítják.
A szakszervezetekbe természetesen rúg egy hatalmasat, ugyanis azt mondja, hogy:
“Az e rendeletben foglalt szabályoktól eltérő kollektív szerződéses rendelkezéseket e rendelet hatályának tartama alatt alkalmazni nem lehet.”
Szombattól a rendelkezés már érvénybe is lép.
Nyilván szöget üthet sokak fejében, hogy mi a francért hivatkoznak itt kétéves munkaidőkeretre egy vészhelyzeti rendeletalkotásnál. A megoldás a jogszabály utolsó paragrafusában található, amely szerint ugyan megszűnik a járványügyi helyzet, de a munkáltató által (akár egyoldalúan) elrendelt munkaidőkeretet a veszélyhelyzet megszűnése nem érinti.
Jobban nem szeretnénk kibontani, csupán a címünket ajánljuk mindenkinek újra a figyelmébe.
Fotó: Totalcar.hu
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.