Egy szimuláción keresztül láthatod, zárt térben hogyan terjednek a tüsszentéseddel kibocsátott vírusok.
A lényeg, hogy amikor az ember szájából kisebb-nagyobb mennyiségű nyál jut a levegőbe a néha szemmel is látható „cseppektől” egészen az aerosol méretig. Ez utóbbiakhoz vírusok is tapadhatnak, amelyekkel terjednek kórokozók.
A 24.hu talált rá egy finn csapat által készített szimulációra, ami remekül mutatja, a részecskefelhő hogyan terjed és mennyi ideig marad fenn zárt térben, mondjuk egy élelmiszer boltban.
Ezek után talán jobban érthetőek lesznek a korlátozások, hiszen amint látható nem is szükséges a szórás területén tartózkodni, a különböző vírusok más és más ideig, de a tárgyakon lapulva is megőrzik fertőzőképességüket, így elég, ha valaki megérint egy ilyen felületet, majd a szájához, orrához nyúl.
A videót az Aalto Egyetem, a Finn Meteorológiai Intézet, a VTT Technikai Kutatóközpont és a Helsinki Egyetem szakértői készítették, amelyben modellezik a 20 mikrométernél kisebb aeroszol részecskék mozgását. A jelen járványban fontos, hogy a tünetként jelentkező száraz köhögésből származó részecskék jellemzően kisebbek, mint 15 mikrométer.
Gondoljanak erre, amikor a járvány elleni védekezésben felhívják a figyelmet a fizikai távolság megtartásának fontosságára, valamint az egyéni felelősség súlyára.
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.