JÖHETNEK AZ OTTALVÓS TÁBOROK ÉRDEN IS! Június közepén startolhatnak
2020. május 21. írta: Smitt Róbert Író

JÖHETNEK AZ OTTALVÓS TÁBOROK ÉRDEN IS! Június közepén startolhatnak

nyatr_tabor.jpeg

Június 16-tól szervezhetők napközis és ottalvós nyári táborok az érvényes járványügyi előírások betartásával - jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádióban.Nem várt a kormány a jövő hétig a döntéssel, pedig az államtitkár szerda délután még erről beszélt. 

Jövő hétfőtől a vidéki, egy hétre rá a budapesti óvodák és bölcsődék is teljes létszámmal nyithatnak ki újra, június 2-ától pedig kis csoportokban vissza lehet menni az iskolákba is. A Magyar Közlönyben megjelent rendele  értelmében június 16-tól a gyermek- és ifjúsági táborok – napközi és ottalvós szervezésben egyaránt – megtarthatóak.

Kiderült, hogy csak egészséges gyerekek és személyzet lehet jelen a táborban, amit nyilatkozattal kell igazolni. Ha valaki a tábor ideje alatt betegedne meg, egy ott kialakított elkülönítőbe kerül. A 300 fősnél nagyobb táborokban kötelező lesz az orvosi jelenlét. Ugyancsak kötelezik a táborszervezőket a nyitás előtti fertőtlenítésre, a gyerekeknek pedig higiéniás oktatást kell tartani a táborozás kezdetén.

A fotó illusztráció

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr6715710730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása