Érd polgármestere kétmilliárd forintos támogatást kér Érdnek Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkártól, hiszen enélkül - a kormány megszorító intézkedései miatt - szinte biztosan csődbe megy a város.
Csőzik elmondta, a járvány elleni védekezéssel indokolt elvonások minden önkormányzatot egyformán sújtanak, de szerinte a kormányzat – ha akar – talál eszközöket arra, hogy a nem ellenzéki vezetésű önkormányzatokat segítse.
A városvezető úgy fogalmazott, „csípi a kormányzat szemét”, hogy tavaly október óta több az ellenzéki vezetésű település, ezért most a költségvetési törvényen keresztül igyekszik kompenzálni.
„Az önkormányzatok autonómia nélkül szinte fabatkát sem érnek”- mondta, majd hozzátette, levelet ír Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkárnak, amelyben támogatást kér a város számára, ha ezt nem kapják meg, a polgármester szerint Érd önkormányzata komoly csonkításra kényszerül.
Elmondása szerint már nem az a kérdés, lesz-e a településen pénz újabb fejlesztésekre, hanem az, hogy az alapvető szolgáltatásokat fenn tudják-e tartani.
Csőzik László azt mondta, adókat emelni nem tudnak, így is meg van feszítve a város, ezért vagy elbocsátásokra vagy intézményi összevonásokra, vagy a kulturális- illetve sportélet lenullázásra kényszerülhetnek.
A polgármester megjegyezte, jelenleg mintegy 1600 ember dolgozik a közszférában Érden, ha nem kapnak segítséget, százas nagyságrendben bocsáthatnak el dolgozókat.
A polgármester közösségi oldalán hozzátette, az új költségvetés tervezet még jobban célkeresztbe vette az önkormányzatokat, növelik az elvonásokat a bevételek további megsarcolásával. A szolidaritási hozzájárulás kiterjesztése úgy néz ki, Érdet is érinteni fogja, ezzel arra kényszerítik a polgármestert, hogy „elkezdje kongatni a vészharangot”.
A fotó illusztráció
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.