MEGERŐSZAKOLTAK NAPPAL EGY 15 ÉVES LÁNYT ÉRDEN! Betuszkolták egy autóba
2020. június 30. írta: BoldogÉ

MEGERŐSZAKOLTAK NAPPAL EGY 15 ÉVES LÁNYT ÉRDEN! Betuszkolták egy autóba

erdi-rendorkapitsag-police-hu.JPG

Tegnap reggel Érden, egy 15 éves lányt ismeretelen támadók betuszkoltak egy autóba, elvitték majd megerőszakolták. Ezek után kitették a Néra utcában és ott hagyták.

A lány anyja állítólag már reggel bejelentést tett az eltűnésről a rendőrségen, mivel nem jelent meg a gyakorlati helyén, ezek után nem csak hatóságok, de a társai is keresni kezdték - tette közzé az Origo az információt. 

A támadók a cselekmény után a lányt a Néra utcánál tették ki, a ruhája szakadt volt és felületi sérülések látszódtak rajta. Az Origo úgy tudja, hogy

a lánynak véres volt a fehérneműje amikor megtalálták, illetve a lány a támadás előtt szűz volt.

Az esettel kapcsolatos megkeresésre a rendőrséget, annyit árult el, hogy fél ötkor kaptak hasonló tartalmú bejelentést.

“A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság haladéktalanul megtette a szükséges intézkedéseket, megkezdte a körülmények tisztázását. A bejelentésben megnevezett lány meghallgatása és orvosi vizsgálata folyamatban van" – írták a válaszukban.

 

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr5815974240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása