EMELJÉK DUPLÁJÁRA A CSALÁDI PÓTLÉKOT! Petíció indult
2020. július 03. írta: Smitt Róbert Író

EMELJÉK DUPLÁJÁRA A CSALÁDI PÓTLÉKOT! Petíció indult

csaladi_6.jpg

Petíció indult a családi pótlék megemelésére. A méltó megélhetés mindenkit, gyereket és felnőttet egyaránt megillet, ez a jelenlegi krízisben még inkább hangsúlyos. 

"A jelenlegi vészhelyzet is indokolja és sürgőssé teszi a családi pótlék összegének megduplázását, mivel a digitális távoktatásra való átállással és az otthoni munkavégzés elterjedésével a családok gyermekekkel kapcsolatos költségei is jelentősen megnövekedtek," írják a petíció elindítói.

A családi pótlék összegét (12.200 forint egy gyermeket nevelő család esetén) 2009 óta nem emelték, csak bővítették az erre jogosultak körét. A most indított petíció célja, hogy emeljék duplájára a családi pótlék összegét, tegyék azt értékállóvá, és hogy ne legyen feltételekhez kötve a folyósítása.

Így javulnának a gyermeknevelés feltételei, a járvány miatt bajba kerülő családok helyzete, és a törvényben előírt elvek szerint a jövedelmi helyzettől függetlenül válna ezúton elérhetőbbé a gyermekek egészséges, harmonikus fejlődésének, testi, szellemi, erkölcsi gyarapodásának kiteljesítése.

Az Esély Labor Egyesület (ELE) és a Méltó Megélhetés Munkacsoport (MMMCs) célja, hogy a családi pótlék összegét (melyet a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény II. fejezete szabályoz, az összegeket pedig a 11. § részletezi) a döntéshozók emeljék a duplájára! Hosszú távon szükség van a megduplázott családi pótlék összegének értékállóvá tételére, valamint arra, hogy ne legyen feltételekhez kötve a családi pótlék folyósítása-írja az ahang.

Fotó: ahang

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr3515979690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása