Szegény T. Mészárosék már megint bakot lőttek: ismét szerették volna hergelni az érdieket a közbiztonság ürügyén, de nem sikerült nekik.
A határozatképtelenség miatt elmaradt rendkívüli közgyűlés, illetve a közbiztonság helyzete volt a témája a helyi fideszesek vérszegény pénteki sajtótájékoztatójának.
A sértődékeny T. Mészárosék szerint Csőzik László nem tudta biztosítani a törvényes testületi ülés feltételeit - hiszen kilenc baloldali képviselő távol maradt. A rendkívüli közgyűlést a Fidesz-KDNP-Összefogás frakció kezdeményezte, azzal a céllal, hogy a városvezetés számoljon be a Modern Városok Program állásáról. Az ülés határozatképtelenség miatt elmaradt.
T. Mészáros András elismételte, amit Simó Károly frakcióvezető már elhebegett, miszerint a jelenlegi városvezetés leállította a Modern Városok Programot.
Javasolta továbbá, hogy az érdi közbiztonság helyzetéről is tartsanak rendkívüli közgyűlést, és reméli, hogy erre már eljönnek a baloldali képviselők is.
Arra az újságírói kérdésre, hogyan ítéli meg, hogy a hét elején a parlamenti ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülésen a kormánypárti országgyűlési képviselők közül alig jelentek meg, T. Mészáros András úgy reagált: ezt nem szeretné minősíteni, mivel nem vesz részt a parlamenti munkában. Hát igen, ilyenkor nincs egy szava sem rá, amikor a fideszesek nem mennek el az ülésekre, az biztosan rendben van, ugye. Ez egy igazi fideszes technika egyébként, csak éppen nem kellene sírni, amikor visszanyal a fagyi és velük csinálják ugyanezt. Meg lehetne nézni egyébként, hogy a parlamentben hány ellenzékiek által összehívott ülésre nem mentek el a kormánypárti képviselők az elmúlt 10 évben, nagy meglepetés lenne, biztosak vagyunk benne, hogy hatalmas szám jönne ki.
Szóval a bukott ex-polgármester és csapata inkább végezze szépen a dolgát, minthogy egy sajnálatos esemény kapcsán indulatokat keltsen a városban.
Fotó: Facebook
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.