ÉRDI EGYETEMI HALLGATÓKNAK:  azonnali távoktatásra áll át az ELTE egyik teljes kara
2020. augusztus 31. írta: BoldogÉ

ÉRDI EGYETEMI HALLGATÓKNAK:  azonnali távoktatásra áll át az ELTE egyik teljes kara

elte-ttk.jpg

Az ELTE TTK egyetemi kar által kiadott közlemény szerint a kezdettől számítottak rá, hogy a járványügyi helyzet romlása kikényszerítheti a jelenléti oktatás korlátozását vagy megszüntetését.

Miután a valószínűsíthető COVID-19 fertőzések száma jelentősen meghaladja a diagnózissal megerősített esetekét, emellett az elmúlt napok fertőzési hulláma nagyon magas arányban érinti az egyetemi hallgatók korosztályát, számos fertőzési góc egyetemi (nem ELTE!) szervezésű rendezvényhez, illetve jelentős részben fiatalok által látogatott szórakozóhelyekhez köthető.

A még néhány nappal ezelőtt is érvényes helyzethez képest jelentősen megugrott annak a járvány terjedésének a veszélye ott, ahol a hallgatók személyesen vannak jelen és a kockázat elérte azt a szintet, amit nem tartunk elfogadhatónak, kollégáink és hallgatóink egészségének védelme érdekében.

Az elmúlt napok emelkedő fertőzési esetszámait látva a Kar dékáni vezetése ugyanis úgy határozott, hogy azonnali hatállyal megtiltja valamennyi előadás és szemináriumi gyakorlat jelenléti formában történő megtartását.

Ezeket az óratípusokat MÁTÓL augusztus 31-től távolléti formában kell oktatni. Jelenléti formában a laborgyakorlat, szakmai gyakorlat és terepgyakorlat típusú tárgyak oktatása folytatható, amelyek nem hordoznak akkora kockázatot és mindenképpen igénylik a személyes jelenlétet.

 

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr5016183526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása