Dr. Bárány Zsolt az érdi alapellátási intézmény igazgatója kénytelen kényszerpihenőre menni. Ami “jó” az itt élőknek, hogy nem az intézménynek köszönhetően kell ide vonulnia.
Ma reggel tájékoztatta az intézmény közösségi oldalán korrekt módon az itt élőket, hogy hatósági házi karanténba került. Nagyon fontos rögtön hozzátenni, hogy ez SEMMILYEN KAPCSOLATBAN NINCS A ROMICCSAL, írta bejegyzésében.
Bejegyzésének tanulsága szerint:
“Egy velem azonos háztartásban élő családtagom lázas lett, köhögött, háziorvosa PCR tesztelést rendelt el, mely eredménye sajnos COVIDra pozitív lett. „Kontakt személlyé” váltam, ezért a hatóság elrendelte járványügyi megfigyelésemet, vagyis a karantént. Tüneteim nincsenek.
Karanténom ideális esetben is jövő hét végéig tart, addig az intézmény vezetését Dr. Szakács Ferenc orvos-igazgató veszi át tőlem.
A Járási Hivatal járványügyi szakemberével konzultálva írom/írhatom le a következő mondatot: Mivel a Romicsban utoljára szeptember 3-án este jártam, azóta lakhelyemet nem is hagytam el, így – mivel azóta több, mint 60 óra telt el és továbbra is tünetmentes vagyok – még egy esetleges jövőbeni megbetegedésem vagy pozitív PCR tesztem esetén sem jelentek járványügyi veszélyt kollégáimra és a minket a héten felkereső betegeinkre!”
- zárta megnyugtatóan sorait.
fotó: ÉrdMost
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.