A koronavírus-járvány folyamatosan emelkedő esetszáma miatt több ingyenes tesztelésre lenne szükség, mivel szakemberek szerint a második hullám megfékezésében ez lehet az új stratégia.
Nemcsak a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által támogatott és ingyenes PCR-tesztek, vagyis a garatból és orrból történő mintavételek száma sokasodott meg az elmúlt hetekben, hanem a szerológiai, vagyis az ujjbegyből vett vérmintás tesztek aránya is. A magánszolgáltatóknál ezeket a teszteket térítési díj ellenében lehet elvégeztetni.
A szerológiai vizsgálat ára 11 ezer forint körül van, míg a PCR-teszteké a 30 ezret is meghaladja.
Napról napra nő az új koronavírussal fertőzött betegek száma, a legfrissebb, tegnap közölt adatok szerint egy nap alatt 495 új beteget regisztráltak.
Szeptember első hétvégéjén a fertőzöttek száma 8387 volt, miközben pénteken még csak 7382 személy szervezetében mutatták ki a koronavírust. Pénteken az aktív fertőzöttek száma 2817 volt, ez vasárnapra 3805-re emelkedett– derül ki a Koronavirus.gov.hu adataiból. Eddig összesen 470 ezer mintát vettek, legutóbb egy nap alatt 9765-öt.
A lap információi szerint az utóbbi egy héten rendkívül nagy teher hárult a mintavételező csapatokra. Jellemzően nem tudták teljesíteni, hogy a háziorvos értesítése után 24 órán belül le tudják venni a mintát a koronavírus-gyanús személytől. Volt olyan egység, amely Budapesttől 100 kilométerről érkezett a fővárosi munkára.
Egy nap alatt 25 címre mentek ki– árulták el a Világgazdaságnak a mentősök.
Pedig új stratégia kell a magyarországi koronavírus-járvány második hullámának megfékezéséhez– erről még Oroszi Beatrix, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezető epidemiológusa beszélt egy konferencián. A szakember javaslata szerint emelni kell az ingyenes tesztelések számát, mert a mintavételek számának emelésében sokkal több lehetőség van, mint gondolnánk.
Az elmúlt időszakban a koronavírus-tesztelésre érkező páciensek száma a négyszeresére emelkedett– mondta a Világgazdaságnak Sárosi Balázs, a Wáberer Medical Center (WMC) járóbeteg-divízió vezetője.
Augusztus első hetében 54 tesztkérő páciensünk volt, ez a szám az elmúlt egy héten, heti öt nap szűréssel 247-re emelkedett – tette hozzá. A WMC-ben betegbiztonsági okokból bevezették a napi 80 fős limitet. További óvintézkedésként a PCR-mintavétel helyét elkülönítették a járóbeteg-szakrendeléstől és a diagnosztikai vizsgálatoktól, így a tesztelés a szabadban, nagy területen történik. Sárosi Balázs szerint így azok a páciensek, akik járóbeteg-szakellátásra mennek, nem töltenek időt közös térben a PCR-tesztre várakozókkal. Csak a WMC csütörtökig 22 pozitív esetet jelentett a hatóságoknak.
Az ellenanyagszűrések iránt augusztusban volt nagyobb érdeklődés az Affideában, akkor 12 mintavételi napon összesen 40 szerológiai szűrést végeztek, szeptemberben pedig két mintavételi napon összesen kilencet – közölte a lappal a magánszolgáltató. De a PCR-tesztek száma is megugrott, azt írták, hogy szeptemberben három nap alatt annyi tesztet végeztek, mint korábban egy teljes hónapban. Augusztus utolsó hetében az előző héthez viszonyítva 217 százalékkal nőtt a tesztet kérő páciensek aránya. Az elmúlt öt héten hetente átlagosan 110 százalékos emelkedést mértek. Míg augusztusban összesen 47 PCR-tesztet végeztek az Affideánál, addig szeptemberben három nap alatt 34-et, eddig egy pozitív eredmény született.
A fotó illusztráció
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon.