Érden is bevezethetik a hazafias testnevelésórákat, kormányhatározat már van róla
2017. augusztus 09. írta: BoldogÉ

Érden is bevezethetik a hazafias testnevelésórákat, kormányhatározat már van róla

rambo-eduline-hu.jpg

Még idén év végéig módosítani kell a testnevelésórák kerettantervét, hogy megjelenjen benne tantervi szinten a „hazafias és honvédelmi nevelés programja”. Ehhez kapcsolódóan megvalósíthatósági tanulmányt is ki kell dolgozni – derül ki a keddi Magyar Közlönyből. Nem oktatással kapcsolatos rendelkezésként jelent meg az intézkedés, hanem a védelmi felkészítés 2017. évre szóló feladattervében.

A kormány nagyon kreatív, mindig tud meglepetéseket okozni. Gondolom, az ilyen és ehhez hasonló agymenések leginkább a pedagógusokat és az iskolaigazgatókat viselik meg igazán.

A hazafias neveléssel nincs is semmi baj, bár szerintem leginkább a haza szeretetét otthonról hozhatja az ember, de azzal már igen, hogy nem tudjuk, mire gondol a kormány, amikor a testnevelésórák kerettantervébe illeszti be a hazafias nevelés programját. Egyszerűen nem mondanak semmit, még egy kis gondolatcsírát sem közölnek, sorvezetőnek.

De ha már lesz ilyen testnevelésóra, az a kérdés merül fel az emberben, mitől lesz hazafias? Kiindulva abból, hogy teljesen devalválják a nemzeti szó jelentését, népdalokat, esetleg katonaindulókat kell énekelniük a gyerekeknek zsámolyugrás közben? Esetleg végtelenített Orbán Viktor-interjúkat hallgatni, amikor futják a Cooper-tesztet? Mondjuk akkor elég jó eredmények fognak születni, az már biztos...  

Esetleg még azt tudom elképzelni, hogy ezeken az órákon kötelező lesz a szájkarate, amiben politikusaink minimum fekete öves nagymesterek.

A hazaszeretetről el lehet beszélgetni történelemórán vagy magyaron, de még osztályfőnöki órán is, amit szerintem a pedagógusok zöme meg is tesz, hozzátartozik a kultúrához. Tehát nem látom annak a fontosságát, hogy a testnevelés órákon is megjelenjen.

Ha visszaemlékszünk, nemrég arról kérdezték az iskolákat, melyikben lehet lőteret kialakítani, ha összerakjuk a kettőt, mindjárt más képet kapunk. Ennek a történetnek valószínűleg semmi köze sincs a szellemi neveléshez vagy tudatformáláshoz. Inkább úgy néz ki a dolog, mintha kis katonákat szeretnének képezni, akiket majd később, ha nagyobbak lesznek, el lehet vinni határvadásznak, a kötelező nyári “önkéntes munka” időtartamára.

Aztán második lépésként vissza lehet állítani a sorkatonaságot is. Ráadásul ez a képlet még be is jöhet nekik, mert rengeteg embernek az a véleménye, hogy ezeknek a mai fiataloknak kellene a katonaság, hogy rendet meg tiszteletet tanuljanak. Ezek a hangadók csak azt felejtik el, hogy ezt a generációt az előző generáció, tehát ők nevelték fel, és ők mutattak példát nekik.

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr8712730972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása