Volt egyszer egy van egy ország, és volt egyszer egy van egy város: hatalmas forradalmi előképekkel, öntudattal, hogy mást nem mondjak, ott van mindjárt 1956.

Meg persze egy csomó elnyomással, félelemmel, hogy most mást ne mondjak, ott voltak a kommunisták.

Teltek-múltak az évek és a forradalmi nép nagy része megkeseredett és elkényelmesedett, nem akartak mást, csak hogy hagyják őket békén, ne szóljanak hozzájuk a szomszédok, és a boltban is csak a pénztárosnő, oszt annyi.

Viszont véleményük volt mindenről, hú de nagyon mindenről volt, hú de nagyon nagy véleményük, majd felrobbant a lakás meg a ház meg a város a véleményüktől, de csak úgy belülről, látni, érezni nem nagyon lehetet a nagy véleményüket, meg a hatalmas hozzáértésüket meg az óriási megmondásukat. Mondjuk az asszony tudta, mert a konyhában is hallotta, a kiabálást és a sörösüveg csörrenését. Azontúl még a szomszédtól is féltek, a munkahelyen meg egyszerűen nem mondtak semmit a kényes kérdésekről, na aztán a politikáról meg semmit se, mert jaj, elvesztik az állásukat és akkor mi lesz.

A Facebookon viszont szárnyaltak, megmondták a tutit az ország helyzetéről, a gazdaságról, egészségügyről, és biztos kézzel meg lélekkel elküldtek mindenkit a kurva anyjába, akinek más volt a véleménye. És úgy érezték, hű de nagy csatákat nyertek, és azt érezték, ők is megcsinálták a forradalmaikat, nagy vezérek lettek, dicső tábornokok meg minden.

Ültek a fotelben, kifényesítették a lábukkal a parkettát a fotel előtt, és megmondták, megírták a tutit, bekommentelték kontinensnyi nagy igazságaikat, ha pedig erőt vett rajtuk a forradalmi hév, lementek a kocsmába, itták pár pohárral, másnap meg rettegtek, mit is mondtak a kormányról is kinek is mondták, nem lesz-e a like-ból gondjuk.

Kemények voltak, és igazságosak, de ha jött valamelyik politikus, akit nagyon utáltak, már hajoltak is a földig. Ha tüntetni hívták őket, kikérték maguknak, hogy ők, dehogy, hisz nem érnek rá, mert most délutánosak, vagy a gyereket kell különórára vinni, vagy jönnek a barátok, meg egyébként is szinte minden rendben van. A tévéből azért nézték, és harsogtak, hogy na, ezek a balfaszok, megint nem azt mondják, amit kellene.

Kemények voltak és igazságosak, de ha vertek valakit a buszmegállóban, remegve fordították el a fejüket, és imádkoztak, jöjjön már az a kurva busz. Aztán otthon kiírták, hogy halálbüntetés az ilyenekre.

Kemények voltak és igazságosak, de ha túl hangosan szólt a zene a szomszédból, nem mentek át szólni szépen, inkább gyorsan kommentelték, mekkora parasztokkal élnek együtt.

És tűrtek, mert kényelmetlen szólni, és hagyták, mert nem az ő dolguk, és amikor már az utcára se mertek kimenni, egyszerűen elfelejtették őket. És nem írt róluk senki a Facebookon.

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!